Cigányprímás-találkozó Mohácson
Az egész Kárpát-medencéből várnak művészeket.
Az egész Kárpát-medencéből várnak művészeket.
Egy friss kutatás szerint már több atrocitás történt idén januártól júliusig, mint tavaly egész évben.
Galamb Alex szerint a nyomorból kitörő cigányok nem fordíthatnak hátat a szegénysornak.
A kordonbontó momentumos képviselő, Lőcsei Lajos megszüntetné a cigányok nemzetiségi önkormányzatát.
A térség országgyűlési képviselője szerint erőszakkal semmilyen konfliktust nem lehet megoldani.
A brit király ötnapos erdélyi útja a végéhez ért.
Új roma kultúrközpont nyílt a belvárosban.
Kovács Richárd roma rendőrtiszt a cigány szó használatáról, az elszántságról és a jó példák erejéről.
A mai napig csak két biztonsági őrt tartóztatott le a nyomozási bíró a nyíregyházi tömegverekedés kapcsán, a két droghasználó szabadlábon van.
A cigányság 80 százaléka él szegénységben, miközben az uniós átlag 17 százalék.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délután.
Elégedetlen a pártelnök.
Az LMBTQ-lobbi hisztérikus tiltakozással reagált.
Kiutazik a család.
Sok a megválaszolatlan kérdés az Air India 171-es járatának katasztrófája körül, miután a pilótafülkében rögzített hangfelvételek alapján a gép üzemanyag-ellátását manuálisan kapcsolták ki.
A new, shocking video has emerged of the Hungarian man from Transcarpathia who was killed by Zelensky's henchmen. The footage exposes the brutal abductors.
Az örökifjú rocker azt is elárulta, hogy milyen választási eredményre számít jövőre.
Sok a megválaszolatlan kérdés az Air India 171-es járatának katasztrófája körül, miután a pilótafülkében rögzített hangfelvételek alapján a gép üzemanyag-ellátását manuálisan kapcsolták ki.
A new, shocking video has emerged of the Hungarian man from Transcarpathia who was killed by Zelensky's henchmen. The footage exposes the brutal abductors.
Az örökifjú rocker azt is elárulta, hogy milyen választási eredményre számít jövőre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.