Nőtt a Telex külföldi támogatása tavaly, visszaeshettek az olvasói támogatások
Az adózott eredményben hatalmas visszaesés figyelhető meg.
Az adózott eredményben hatalmas visszaesés figyelhető meg.
Véletlen egybeesés lenne, hogy az amerikai oligarcha, Soros György fia röviddel azelőtt járt lobbiúton, hogy fokozódott a feszültség?
Kovács Zoltán államtitkár elmondta, hogy a szervezet jelentése egy újabb támadás Magyarország ellen a Soros-hálózat részéről.
Ha Németországnak vagy bármely másik országnak munkaerőre van szüksége, akkor adjanak vízumot és repülőjegyet, ellenőrizzék a munkavállalási engedélyhez szükséges iratokat.
„Azt mondok, amit akarok, és ha ennek következménye pénzvesztés, hát legyen”
Ódor Lajosról az Orbán Viktorral jó kapcsolatot ápoló Rober Fico, az ellenzéki SMER vezetője mondta el, hogy egyértelműen Soros embere, oktat a CEU-n.
Az amerikai milliárdos egy interjúban osztotta meg a véleményét az amerikai elnökről.
„A civilizáció szövetét akarja szétzúzni” – fogalmazott a Tesla-vezér a milliárdos amerikai spekulánsról.
A Tanítanék Mozgalom egyik legerősebb szövetségesének két olyan tagja is van, akik vagy Karácsony Gergelytől, vagy Soros Györgytől kapják a fizetésüket.
A dollárbaloldal képviselőinek szavai egyértelműen bizonyítják a bukott ellenzék háborúpártiságát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés – A rugalmassági megoldások jelenthetik a megoldást a magas és ingadozó energiaárakra
A budai Várban augusztus 20-ig várják az érdeklődőket.
Elleállunk a külső nyomásnak, és győzni fogunk – mondta Alekszandar Vucsics.
A Balaton-parton mintha elmaradt volna a hidegfront ma.
Megpróbálták megmenteni.
A francia elnök szerint az európai politikusoknak is ott kell ülniük a tárgyalóasztalnál.
Hiába vezetett Bognár György együttese és hiába játszott emberelőnyben, nem tudott nyerni. Óriási meccset játszott egymással a két csapat.
A 21 Kutatóközpontnál nem lehet csak úgy lepontozni ám a magyarpétert, az nem lenne elég objektív és független, még akkor sem, ha ez a véleményed.
Megpróbálták megmenteni.
A francia elnök szerint az európai politikusoknak is ott kell ülniük a tárgyalóasztalnál.
Hiába vezetett Bognár György együttese és hiába játszott emberelőnyben, nem tudott nyerni. Óriási meccset játszott egymással a két csapat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.