Ronaldo és Ibrahimović is lemondott volna erről
Lisszabonban a kilencvenedik percben esett gól döntött a világbajnoki kvalifikációról.
Lisszabonban a kilencvenedik percben esett gól döntött a világbajnoki kvalifikációról.
Vb-részvétel vagy pótselejtező? Vasárnap három ki-ki meccsen is ez lesz a tét Európában.
A román válogatott másodszor is belelépett ugyanabba a folyóba, a németek kilenc gólt lőttek.
A két válogatott vasárnap este a Nemzetek Ligája-trófeáért lép pályára Milánóban.
Az európai élmezőny négy tagjának minitornája zárja le a Nemzetek Ligája második idényét.
Saját maguknak tették nehézzé a meccset a spanyolok a svájciak ellen.
Két szünnap után a negyeddöntőkkel folytatódik az Európa-bajnokság. A háromszoros Eb-győztes Spanyolország a világbajnok kiejtése után újabb bravúrra készülő Svájc ellen játszik.
Morata elhalkította a kritikusokat, de elnémítani nem tudta őket, megint a lábában maradt a győzelem.
Koronavírus-fertőzése után a lengyelek ellen ma már pályára is léphet a spanyolok csapatkapitánya.
Luis Enrique még a vereséget is aláírná a Svédország elleni nyitány előtt, egy fontos feltétellel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés - 29. alkalommal is megrendezte az ÁGOTA® Alapítvány kimondottan a vér szerinti családjukat nélkülöző gyermekek számára egyedülálló táborát.
A Ferencváros vezetőedzője elmondta, mi játszódott le benne a kapott góloknál.
12 órás közlekedési, baleset-megelőzési ellenőrzést tartottak a dél-pesti kerületek rendőrei.
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.