Túlélés az itt és most bűvöletében
A lélekgyógyászat általános szabályai és receptjei a bezártság és a kényszerű tétlenség lélekölő heteiben-hónapjaiban is támpontot adnak.
A lélekgyógyászat általános szabályai és receptjei a bezártság és a kényszerű tétlenség lélekölő heteiben-hónapjaiban is támpontot adnak.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökének tájékoztatása szerint nincs beteg magyar sportoló, illetve csapattag azok között, akik részt vettek a másfél hete félbeszakított londoni olimpiai kvalifikációs tornán.
A koronavírus-járvány miatt a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) három nagy tavaszi nemzetközi sporteseményére is később kerül sor – utolsóként az egyik legfontosabb hazai rendezvényt, az úszó Európa-bajnokságot halasztották el. Nagy Zsigmond, az NSÜ ügyvezető
A sznúker tényleg még él! Koronás Antal egész nap el sem mozdult a tévé elől. Figyelt és jegyzetelt. Csak egy rövid szünetet tartott, amíg a sufniból előkereste a régi rexdákóját.
Koronás Antal, mint szombatonként rendesen, fél hét körül ébredt. Függetlenül attól, hogy a péntek esti ultiparti már éjfélkor véget ért vagy elhúzódott hajnali kettőig.
Egy esetleges kormányrendelet hatására a bulinegyed nagyobb szórakozóhelyei is kiürülhetnek.

Spanyolországban is szigorú döntésre szánták rá magukat a hatóságok: az első és másodosztályú labdarúgó-bajnokság mérkőzéseit legalább két hétig zárt kapuk mögött játsszák.

Amennyiben idén nyáron az új koronavírus járványa miatt nem lehetne megtartani a tokiói olimpiát, úgy a játékok egy vagy két évvel való elhalasztása lenne a legreálisabb megoldás – jelentette ki a The Wall Street Journalnak Takahasi Harujuki, a mintegy 25
A nemzeti identitáshoz hozzátartozik a sport, Székelyföldön pedig a sport kihagyhatatlan része a jéghoki és a sízés – mutatott rá az államtitkár.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.