Futólag

Kockázata is van a szív-érrendszert erősítő, ugyanakkor az azt erősen igénybe vevő tevékenységeknek.

Szőnyi Ferenc ultratriatlonista terheléses vizsgálata Debrecenben Fotó: MTI–Czeglédi Zsolt

Sportolás közben előforduló halálesetekre akármelyik újságolvasó tudna példákat említeni. Fehér Miklós a focipályán, meccs közben halt meg, ­Kolonics György egy erős kenuedzés után. Se szeri, se száma az alacsonyabb osztályú focimeccseken bekövetkezett, hirtelen halállal járó baleseteknek.

A maratoni versenyen résztvevők negyedénél mutatnak ki kisebb-nagyobb szívkárosodást, amelyek ugyan a következő versenyig megszűnnek, de bizonyítják: kockázata is van a szív-ér rendszert erősítő, ugyanakkor az azt erősen igénybe vevő tevékenységeknek. Szántó Sándor egyetemi tanárnak, a Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központja vezetőjének véleménye szerint a legtöbb sportolás közbeni szívmegállást meg lehetne előzni egy komplex terhelhetőségi vizsgálattal. A veszélyeztető tényezők ugyanis nem mutathatók ki a szokványos sportorvosi vizsgálatokon. Ha a terhelést a szakemberek ellenőrzött körülmények között, fokozatosan adják, ki lehet mutatni a sportolóra veszélyes terhelési zónát. Anélkül, hogy az életét kockáztatnák.

A központ egyik célja, hogy megóvja az ilyen esetektől a profikat, de akár az amatőröket is, annak megállapítása, milyen egy-egy sportoló terhelhetősége, milyen edzést kell végrehajtania, hogy javítsa paramétereit. Öt éve érhető el Debrecenben ilyen lehetőség, azelőtt a labdarúgók, kézi-, kosárlabdázók Budapestre vagy Tatára jártak ezért.

Kíváncsi voltam, mit él át egy-egy élvonalbeli futballista, kézilabdázó vagy akár maratoni futó az ilyen terheléses vizsgálaton. Erről akkor lehet fogalmunk, ha magunk is átesünk egy ilyen próbán. Amikor e célból megjelentem a központban, annak ellenére remegett egy kicsit a lábam, hogy rendszeresen futok, részt veszek amatőr versenyeken. Persze jellemző az ilyen magamfajta amatőrökre, hogy nem kímélik magukat. Némi túlzással egy-egy versenyünk úgy zajlik, hogy fél, egy, másfél vagy ennél is több órán át teljes erőből futunk. Majd – mint ahogyan a viccbeli edző tanácsolta – az utolsó pár percben fokozatosan gyorsítunk. De a mostani felmérés rávilágít majd arra, hol a terhelhetőségem határa.

Persze még mielőtt a terhelésnek alávetnének – jelen esetben egyre gyorsuló, majd egyre meredekebb futószalagon végzett futás –, részletes vizsgálat szükséges a szív- és érrendszeri kockázatok felmérésére. Így nekifekszem egy EKG-vizsgálatnak, megmérik a pulzusomat, a vérnyomásomat, majd szívultrahang-vizsgálattal feltérképezik a szívet. Persze ha valakiről itt kiderül, hogy terhelés nélkül sem megfelelő az állapota, el kell állnia az erőpróbától. Jó esetben megkockáztatunk egy teljes körű laborvizsgálatot is.

Sikerrel véve az első akadályt testanalízis következik. A különböző szövetek eltérő elektromos ellenállásán alapuló készülék rendkívül egyszerűnek tűnik. Egy fürdőszobai mérleghez hasonló talapzatra állok, két kézzel megfogok egy-egy kapaszkodót, s pillanatok alatt megtudom, hogyan aránylik egymáshoz a test- és izomtömegem, mekkora a testzsírindexem, sőt azt is, hogy a hasamon belül milyen arányt képez a zsírtartalom. Soványságom tudatában hetykén állok oda, de a vizsgálatot végző dietetikus lehűt: – A túl sok zsír láthatatlanul, a hasüregen belül is felhalmozódhat, s ez sokkal nagyobb mértékben járul az infarktushajlamhoz, mint a látható pocak. Szerencsére most ilyenről nincs szó, megfelelő a testmagasság/testsúly aránya is. Az összegző javaslat szerint azért vagy hat kiló izomnak még lenne helye…

Szőnyi Ferenc ultratriatlonista terheléses vizsgálata Debrecenben
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezután következik a gyógytornász. Hutóczkiné Barkóczi Dóra szigorú szemmel megméri a gerinc hajlását, az egyes csigolyák állásszögét, s máris mondja az ítéletet: – Egyik-másik nem egészen úgy áll, ahogyan kéne. De sebaj, az izmok kompenzálják az eltérést. Ezért is javasolt az erősítésük.

– De mi okozza az elváltozást? – kérdezem hitetlenkedve. Válasz helyett itt mér, ott mér, aztán elkövetkezik a vizsgálat legmegdöbbentőbb felismerése: – Önnek a jobb lába rövidebb, mint a bal… – mondja olyan határozottan, mint a logopédus elvtársnő Pelikánra, hogy pösze.

Lefutott kilométerek ezrei után, mi tagadás, mellbe vág a közlés. Talán sohasem jövök rá, ha nincs ez a vizsgálat. Látva fancsali képemet enyhítésként azért hozzáteszi: – Na nem sokkal, a páros testrészek nem feltétlenül egyenlő méretűek, de valószínűleg ez okozza a csigolyák eltérését. Javaslom, hogy használjon sarokemelőt!

– Hogyhogy nem vettem észre? – kérdezem.

– Talán azért, mert az erdei utak egyenetlenek, gidresek-gödrösek, nem tudható, hogy a lába rövidebb, vagy az út van lejjebb…

Mi minden ki nem derül itt! Pedig még a fő vizsgálat, a terhelés hátra van. A futószalagot kezelő hölgy, Bartók-Csató Krisztina elmondja, mi következik: a sétától a gyors futásig növelik fokozatosan a szalag sebességét, majd 10-12 km/órás sebesség után a hajlásszögét is. Felteszik az érintkezőket, kapok egy álarcot, amelyen keresztül vehetem a friss levegőt, és kifújom az elhasználtat. Egyáltalán nem komfortos érzés. Az álarcban még a mozgás megkezdése előtt is mintha légszomjat éreznék… Műszerek mérik a kilégzett levegő szén-dioxid- és oxigéntartalmát, a légvételek számát és nagyságát, a vérnyomásom és a percenkénti pulzusom emelkedését is. Sétával indul a bemelegítés, majd amikor ez túl gyors gyaloglássá válik, futni kell, nehogy már elvigyen a futószalag! Nem is olyan egyszerű. Például a szalag közepéről a bal széle felé kezdek húzni (talán a rövidebb láb teszi).

– Maradjon a szalag közepén! – szól rám Krisztina, túlharsogva a meghajtó motor és trappoló lábaim zaját. Az emelkedő sebességű szalag egyre hátrébb visz. Kínzóm is látja, s már mondja is: – Maradjon a szalag elején!

Néhány perc múlva ez már nem megy, elvinne a szalag, de ekkor az előre megbeszélt módon félbeszakítom a terhelést: két kezemmel megtámaszkodom az oldalt húzódó korláton, egy ugrással átterpesztek a mozgó szalag fölött, a pad stabil részére. Lihegek, mint a fene, közben Krisztina vért vesz az ujjbegyemből, mennyire ugrott föl a vérem tejsavtartalma, majd öt perc múlva még egyszer, hogy milyen lassan távozik a véremből ez a salakanyag. Leülök, a gép közben dolgozik, méri a pulzus, a vérnyomás megnyugvásának idejét.

Ezek után nem sokkal elém teszik a terhelés eredményeit. A pulzusom viszonylag hamar eléri az úgynevezett aerob kapacitás értéket, amelynél már a gyorsuló pulzusszám sem elég arra, hogy pótolja az elhasznált oxigént. Folyamatosan növekvő oxigénadósság alakul ki, amelyre a vérkeringésem úgy reagált, hogy hirtelen 172-re, 190-re, majd a hatodik percben 210-re megy föl a percenkénti érveréseim száma. Vérnyomásom a kezdeti 164/93-ról (ez nyilván a „harctéri idegességtől”, versenyláztól indult ilyen magasról), 214/107-re ugrik. Légvételeim száma percenként 47 lesz a nyugalmi 14 helyett. (E magas értékekben az is közrejátszik, hogy az orromra, számra szorított álarcban lényegesen nagyobb erőkifejtést kíván a futás, mint „civilben”. Az is jó, hogy az egyszerre belélegzett levegő mennyisége ilyen lihegéskor is 2,22 liter.) Ekkor dobtam be a törülközőt.

A szervezet megnyugvása legalább olyan árulkodó, mint a „begerjedése”. Öt perc múlva érverésem lemegy percenként 90-re, vérnyomásom 154/94-re, ami alacsonyabb, mint a futás előtti érték. Most először dicsérnek meg: igazán jók ezek az értékek, a rendellenes szívműködés többek között abban nyilvánulna meg, hogy a terhelés után túl sok időt venne igénybe a megnyugvás.

Érdekes, hogy milyen hamar és milyen magasra megy a vérnyomása még az edzett futónak is. Ez az egyik jó hatása a futásnak, kerékpározásnak, úszásnak: a szervezet megszokja a naponként ismétlődő terhelések magas vérnyomását és pulzusszámát, s a civil életben egy-egy ilyen hirtelen megemelkedés nem okoz bajt. Később még lejjebb megy, ezt mindenki kipróbálhatja, ha van otthon vérnyomásmérője: 45-60 perc futás után legalább fél napig jóval kisebb az ember vérnyomása, mint annak előtte. Szántó Sándor és csapata abban reménykedik, hogy a diagnosztikai, életmód- és terápiás központ munkája eredményeképpen egyre kevesebb tragikus eset fordul elő.

Hazaérek végre, a tekintetem rátéved az asztali naptárra. Vastag piros felkiáltójel: Holnap futónap! A megszerzett bizonyosság birtokában nekiállok megkeresni a felszerelést.