Lapozó: Akár hárommillió forintba is kerülhet a háztartások téli fűtése Svédországban
A majomhimlő elleni oltási program felgyorsítását kezdeményezik Spanyolországban.
A majomhimlő elleni oltási program felgyorsítását kezdeményezik Spanyolországban.

A nyilvánosságra került videó szerint többek között lufikkal, alkohollal, filmnézéssel múlatják az időt a bűnözők.

Stockholmban becslések szerint mintegy 12 ezer bérelhető elektromos roller van.

Hadiadó bevezetésén gondolkodik Svédország.

Az ukrajnai háború miatt kialakult új biztonságpolitikai helyzet változást hozott egyes államok álláspontjában.

Rémisztő és ijesztő az, amit Svédországban a migránsok hetente elkövetnek.

Ankara ismét azzal fenyegetőzött, hogy blokkolni fogja a két ország NATO-csatlakozását.

A migránsok gyakran bandákba verődve támadnak meg embereket az utcán, fényes nappal.

Stepper Péter NATO-szakértővel az európai biztonsági helyzet változásáról és egy újabb hidegháború kialakulásának veszélyéről beszélgettünk.

Franciaországban nem kapnak tartózkodási engedélyt azok a migránsok, akik nem beszélnek franciául.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Folytatódik a DPK országjárása.

A Tisza Párt gazdaságpolitikai hátországának újabb tagja lepleződött le.

Brüsszel a magyarok pénzét vinné Ukrajnába.

Putyinnak miért nincs egy Delta Force-egysége? Mert akkor Zelenszkijt már régen elfelejthettük volna, és senki sem hal meg háborúban.

Mi, magyarok tíz éve nemet mondunk a tömeges illegális migrációra.

Manfred Weberék „gyorsan behívták a Tiszát, hogy biztosítsák befolyásukat Budapesten” – fogalmaz cikkében a Politico.

A helyi lakosság próbál túlélni.

Paul Lim ellen, csütörtök este lépett először színpadra a világbajnoki címének megvédése óta.

Szerbia leckét adott az önmagukra nyomokban emlékeztető románverőknek.

Kudarcokkal tarkított két világverseny után Spanyolország alaposan megfiatalított csapattal vágott neki a kézilabda Eb-nek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.