Nehéz évet hagy maga mögött Svédország
Energiaválsággal, bandabűnözéssel és az akadozó NATO-csatlakozással kell megküzdenie a kormánynak.
Energiaválsággal, bandabűnözéssel és az akadozó NATO-csatlakozással kell megküzdenie a kormánynak.

Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára arra számít, Ankara is ratifikálni fogja a jegyzőkönyveket.

Jonas Stenlund üzemeltetési igazgató élesen bírálta a döntést.

A valaha volt legnagyobb offenzívát indítja Stockholm a szervezett bűnözés ellen.

A francia miniszter csak a színes bőrű focistákat védi meg a rasszizmustól.

„Az adott személy politikai meggyőződése miatt fennáll az üldöztetés veszélye, a kiadatásra ezért nem kerülhet sor” – véli a svéd bíró.

Elfogadta a spanyol parlament az abortusztörvényt.

A jogállamiság betartatása és az ukrajnai háború lesznek a svéd uniós elnökség legfőbb prioritásai.

Bepenészesednek a belga otthonok az energiatakarékosság miatt.

A kiskorúak nemváltási jogaiért tüntettek hétvégén az LMBTQ-csoportok Spanyolországban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök meglepetésvendég volt.

Kocsis Máté szerint a magyarok nem fizethetik meg Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásának árát.

Kevésen múlt az élete.

Erős kijelentést tett egy fórumon a Tisza Párt szociológusa.

Irán Szaúd-Arábiával egyeztet és Washington szövetségeseit fenyegeti.

A jobboldali aktivista többé nemkívánatos az Egyesült Királyságban.

A mostani korrupciós vádak előtt tárgyalt Weberrel Timosenko – Brüsszel továbbra is a rendületlenül a háború mellett áll.

Az éttermek, büfék száma becslések szerint az elmúlt években mintegy 20-22 ezerre csökkent a korábbi 25–26 ezerhez képest.

A kínai alapokra épülő, hibrid Filante a francia gyártó első prémiumautója a 2001-es Vel Satis óta.

Hatalmas a felháborodás a Real Madridnál azután, hogy a Király-kupában nem jutottak be a legjobb nyolc közé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.