Nem állt meg a vonat a tilos jelzésnél, ezért leállt a közlekedés ezen a vasúti fővonalon
Szolnok és Szajol között már mindkét vágányon közlekedhetnek újra a vonatok, a menetrend fokozatosan áll helyre.
Szolnok és Szajol között már mindkét vágányon közlekedhetnek újra a vonatok, a menetrend fokozatosan áll helyre.

A rendőrség nyomozást indított.

A Debrecen felől érkező gyorsvonat 112 kilométeres sebességgel kisiklott és az állomásépületbe rohant.

Mintegy húsz hektáron égett gabona, avar és gaz a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszatenyő és Szajol között vasárnap.

Kolontár, Devecser, Szajol, Ózd, Komárom és Ököritófülpös olyan települések, amelyek hallatán a legtöbbünknek azonnal brutális balesetek, természeti és ipari katasztrófák jutnak eszébe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megérkezett a miniszterelnök ajándéka a vácrátóti kisfiúhoz.

A Fidesz frakcióvezetője a politikai küzdelmekre helyezi a hangsúlyt az előttünk álló esztendőben is.

Karácsony második napján, pénteken intézett beszédet a nemzethez az államfő.

A közös edzések és a hétvégi futamok kovácsolták igazán össze a családot.

Azbej Tristan a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést.

Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában.

„Az EU az összeomlás jeleit mutatja.”

Az Afrikai Nemzetek Kupája pénteki játéknapját egy korábbi győztes szövetségi kapitány halála árnyékolta be.

Az új trend az egészséges és funkcionális élelmiszer.

Ködös reggel, hideg nappal és szelesebb est jöhet szombaton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.