Ellenzéki merénylet veszélyhelyzetben
Az ellenzéki képviselők azért tették azt, amit tettek, hogy a kormány orra alá dörgölhessék, hogy diktatórikus hajlamokkal bír a kabinet – mondta Szánthó Miklós.
Az ellenzéki képviselők azért tették azt, amit tettek, hogy a kormány orra alá dörgölhessék, hogy diktatórikus hajlamokkal bír a kabinet – mondta Szánthó Miklós.
Habár az ellenzék hétfőn elszabotálta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény elfogadását, megakadályozni nem, csak elodázni tudta a döntést.
Nem betonozná be a kormány hatalmát a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat – közölte a Alapjogokért Központ igazgatója.
A Helsinki Bizottság szerint a veszélyhelyzetben sem korlátozható az ártatlanság vélelme, és senki sem küldhető vissza olyan helyre, amely számára „életveszélyes” lehet.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója elmondta, hogy az amerikai republikánus reneszánsz és az európai konzervatív ébredés összeérhet.
Az Alapjogokért Központ igazgatója a Kossuth Rádióban elmondta: a konzervativizmus a tengerentúlon és Európában is erősödik.
Szánthó Miklós szerint sok különbség van az amerikai és a magyar konzervatívok között, mégis összeköti őket a hazaszeretet, a nemzeti szuverenitás és a határok védelme,.
Európában egy nemzeti-konzervatív ébredés, az Egyesült Államokban pedig egy jobboldali-republikánus reneszánsz vette kezdetét – mondta az Alapjogokért Központ elnöke.
Magyarországon rendezhetik meg az amerikai Konzervatív Politikai Akció Konferencia (Conservative Political Action Conference, CPAC) első európai rendezvényét májusban – értesült a Magyar Nemzet.
Magyar résztvevője is lesz a CPAC elnevezésű konferenciának, amely az Amerikai Egyesült Államokban a konzervatív oldal legfontosabb politikai rendezvénye, a republikánus tábor „seregszemléje”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az első falufát Kékedi László alkotta meg, minden vármegyében elhelyeznek egyet.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint a háború minden lépése az atomfegyverek árnyékában zajlik.
Ellenőrzik a Rómába vezető autósztráda-kapukon belépő járműveket, vasút- és metrómegállókat.
Benjámin Netanjahu bejelentette azt is, hogy delegációt küldött Egyiptomba, hogy „véglegesítsék a technikai részleteket”.
Az intézkedés a gazdaság egészére pozitív hatást gyakorol.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.