Alkotmányellenes a Háttér Társaság érzékenyítő projektje
Szánthó Miklós szerint a Háttér Társaság és a hasonló, genderista szépelgők „érzékenyítésnek” hívott agymosásának alkotmányos korlátja van.
Szánthó Miklós szerint a Háttér Társaság és a hasonló, genderista szépelgők „érzékenyítésnek” hívott agymosásának alkotmányos korlátja van.
A Háttér Társaság szerint a szülő nem hozhat a kisgyermek életében olyan döntéseket, amelyek arra irányulnak, hogy milyen nemű emberként nőjön fel.
Szánthó Miklós szerint a Fidesz távozása az Európai Néppárt számára a vég, a Fidesznek pedig sikeres új kezdet lehet.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója értékelte a konzervatívok jövőjét az Egyesült Államokban.
Konzervatív erők európai szintű együttműködését tervezi az intézet a lengyel Ordo Iuris-szal.
Úgy tűnt, a baloldal politikai stratégiája az volt, hogy rátolja a Jobbikot a Fideszre, hogy – legalábbis a szavak szintjén – nácizmus elleni harcot hirdessen.
Hova vezettek Gyurcsány Ferenc hangulatingadozásai? Jogi évértékelő.
Mivel a bevándorlók nem integrálódnak az európai társadalmakba, előbb vagy utóbb saját pártokat fognak létrehozni.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint az alaptörvény-módosítás csupán a legalapvetőbb igazságokat mondja ki.
Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ igazgatója úgy véli az OBT döntése kettős mércére mutat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.