Szánthó Miklós: Ez van, nekünk ilyen „diktatúra” jutott
Az Alapjogokért Központ igazgatója felhívta a figyelmet: a Kúria vezetője korábban még a magyar jogállamiságot kritizálta.
Az Alapjogokért Központ igazgatója felhívta a figyelmet: a Kúria vezetője korábban még a magyar jogállamiságot kritizálta.
Megjelent az Újra naggyá teszik Magyarországot című, az elmúlt tíz évet értékelő tanulmánykötet.
Az Alapjogokért Központ igazgatója hangsúlyozta: a család intézményét, a család természetes közegét meg kell védeni.
Az Amerikai Konzervatív Unió Magyarországon látja biztosítottnak és hitelesnek azokat az értékeket, amelyeket maguk is képviselnek.
Az Alapjogokért Központ igazgatója elmondta, hogy fenyegetne-e közjogi káosz, ha egy kormányfőjelölt nem tenné le az esküt.
Szánthó Miklós a lapunknak adott interjúban azt mondja, a nyugati politikai elit láthatóan civilizációs öngyilkosságot akar elkövetni.
Szánthó Miklós szerint a nagyvállalatok puha eszközökkel ugyanazt célozzák, mint a nagypolitika.
Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a népszavazás által stop-gender táblát mutathatunk a nyugat-európai országoknak.
– Több példát fel lehet hozni arra, hogy támogatja az EU az LMBTQ-propagandát – hangsúlyozta az Alapjogokért Központ vezetője.
Az Alapjogokért Központ immár harmadik alkalommal képviseltette magát az amerikai republikánus tábor „seregszemléjén”, a múlt hét végi Conservative Political Action Conference-n (CPAC).
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.