A forradalom hősét el kell tenni láb alól
A nyári veszprémi premier után Székesfehérváron is bemutatták az Apacsokat.
A nyári veszprémi premier után Székesfehérváron is bemutatták az Apacsokat.
Bereményi Géza darabjában a néző is nyomozónak érezheti magát.
A helyszín nem a főváros.
A székesfehérvári királysírok genetikai vizsgálatait nehezíti, hogy a hódoltság idején a csontok nagy része elveszett
Székesfehérvár az egyik legfontosabb ipari centrum hazánkban – jelentette ki Cser-Palkovics András, a város polgármestere, amikor fogadta a köztársasági elnököt.
Jövő júniusban adják át a Fejér vármegyei kórház új tömbjét.
Adománygyűjtés indul számukra – jelentette be Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.
A Szent István Király Múzeum Rendház dísztermében pedig a magyar katonazene fényképes történetét bemutató vándorkiállítás kapott helyet.
Tizedik alkalommal várja az érdeklődőket az Alba Regia Fesztivál
A színházi olimpia keretében bemutatott III. Richárd tökéletesen illeszkedik a fehérvári színház Shakespeare-ciklusába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A HBO Max júniusi kínálata bőven tartogat izgalmat: visszatér Az aranykor új évada, jön egy sokkoló sorozat, egy magyar popsztár útját követő rendhagyó dokumentumfilm, de Jason Momoa is megérkezik a Minecraft világába.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
Tombol a kettős mérce.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.