Nem minden a pénz
Koszovó egy olyan ördöglakat, amelynél megáll a tudomány.
Koszovó egy olyan ördöglakat, amelynél megáll a tudomány.
Egy német rendszámú autóban nagy értékű készpénzt és értékpapírt találtak a vámosok.
A cigánymeggyből mindenhol kiemelkedően kevés terem.
Alekszandar Vucsics szerint az utolsó utáni pillanatban járunk, és ideje eldönteni, hogy az emberek akarnak-e békét a Balkánon.
Megválasztása óta soha nem járt még a szomszédos országban a kormányfő. Sok megoldatlan kérdésről kell tárgyalnia.
Az elmúlt napok esőzéseinek hatására a hegyvidéki patakok megduzzadtak, a lezúduló sár pedig betört a házakba, udvarokba.
Nem messze Krusevactól észlelték a földmozgást.
Palusek Erik, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa lapunknak elmondta, előre hozott választások enyhíthetik Szerbia problémáit.
Török és szíriai állampolgárok szervezték meg illegális migránsok schengeni övezeten belülre juttatását.
Egyre nagyobb megmozdulásokra kerül sor a balkáni országban, a kormányfő is kész lemondani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A károsultak már kérhetik, hogy eltiltsák az elkövetőt attól, hogy zaklassa őket a későbbiekben.
Gajda Péternek ellentmondott párttársa, Kunhalmi Ágnes, aki szerint újra kell tárgyalni Aranyosi Péter díszpolgári címét.
A jelenlegi megközelítés káros a kontinens számára.
Ismét megmutatta emberi nagyságát a magyar labdarúgó-válogatott kiváló szélsője.
Lezárhatnak egy negyedszázada megoldatlan ügyet.
Öten vehettek át elismerést.
Ez lehet az eddig megtalált egyik legfurcsább exobolygó.
Lezárhatnak egy negyedszázada megoldatlan ügyet.
Öten vehettek át elismerést.
Ez lehet az eddig megtalált egyik legfurcsább exobolygó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.