Teljes határzárat rendelhetnek el Montenegróban
Az egész térségben romlik a koronavírus-helyzet, a politikusok szigorúbb korlátozásokat sürgetnek.
Az egész térségben romlik a koronavírus-helyzet, a politikusok szigorúbb korlátozásokat sürgetnek.
Milyen „fogva tartás” az, amelyet bármikor el lehet hagyni?
– Nincsenek komoly mellékhatásai egyik oltóanyagnak sem – állítják a lapunknak nyilatkozó orvosok.
A helyiek azt mondják, az illegális bevándorlók teljesen tönkretették az életüket.
Pokoli állapotok uralkodnak a magyar határtól néhány kilométerre található vajdasági falvakban.
Szerbiában szinte nem, vagy csak elhanyagolhatóan kis számban számoltak be bármilyen oltás utáni mellékhatásról.
Az elítélt továbbra sem kezdi meg a négy évtizedes börtönbüntetés letöltését Szerbiában.
A szerb maffia állítólag egymillió dolláros vérdíjat tűzött ki a délvidéki terminátor fejére a vajdasági vérengzés miatt.
Az Önrendelkezésre a szavazópolgárok 48 százaléka adta a voksát az előre hozott választásokon.
Az EU-tól hiába vártak segítségre, jövő héten azonban megérkezik a kínai Sinopharm kétszázezer adag vakcinája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben is.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.