A halál és a szeretet egymáshoz ér – végső búcsút vettek Till Tamástól
Eltemették a kisfiút, aki már sosem nőhet fel.
Eltemették a kisfiút, aki már sosem nőhet fel.

Az elmúlt napok is bizonyították, mit is jelent a baloldali pártvezérnek a szeretet.

A pszichológusprofesszor lapunknak elmondta, hogy csak az együttérző és lelkileg támogató emberi kapcsolat enyhítheti az elmúlás félelmét.

A világ kétezer év alatt nem lett jobb vagy rosszabb, de folyamatosan változik, mert ez az élet rendje.

Menczer Tamás szerint utoljára ennyi szeretetet Vadai Ágnestől kapott.

A kitárulkozás nem kifizetődő, az egyenes beszéd mégis célravezető.

Orosz űrhajósok köszöntötték az új évet.

A legkitűnőbb olvasmányokat válogattuk össze a téli estékre.

Dickens meséje arra tanít, hogy mi is megváltozhatunk, újjászülethetünk, csak akarnunk kell.

Érzelmek, szenvedély, hit, ez Marco Rossi szentháromsága.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A választásokhoz közeledve egyre többen állítják, visszatérhet az országos politika színpadára a főpolgármester.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségével együtt állt ki a főpolgármester a szolidaritási adó mértékének csökkentése mellett.

Így hat a rendetlenség a testünkre – de tehetünk is ellene!

A Budapesti Közművek Zrt., a BKV, a BKK, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. gazdálkodása is górcső alá kerül.

Németországban most indult el a bírósági eljárás a 2024 decemberében, a magdeburgi karácsonyi vásáron történt halálos gázolás ügyében.

Újabb botrányba keveredett a brit közszolgálati média: a klímaváltozásról és az energiapolitikáról szóló tudósításaik pártatlanságát is vizsgálják.

Nicolas Sarkozy pár hete kezdte meg ötéves börtönbüntetését, de a napokban ideiglenesen szabadlábra helyezték.

Végre!

Andy Robertson visszaszerezte a helyét a Liverpool kezdőcsapatában az elmúlt hetekben.

Völgyi Péter együttese Székesfehérváron kezdte meg a felkészülést a márciusi vb-selejtezőkre.

Puccini operája Európa egyik legmonumentálisabb szabadtéri színpadán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.