Erdogan: Ez csak a kezdet, odacsapunk a terroristáknak
Törökország légi úton avatkozik be Szíriában, ám az elnök kijelentése arra utal, hogy szárazföldi hadműveletre készülnek.
Törökország légi úton avatkozik be Szíriában, ám az elnök kijelentése arra utal, hogy szárazföldi hadműveletre készülnek.

Az Egyesült Államok és Oroszország is ellenzi a török katonai akciókat Szíriában.

Éleződik a konfliktus Ankara és a Szíriában lévő kurdok irányította területek között.

Az újabb török légicsapásokra egy héttel az isztambuli robbantás után került sor.

Belső dokumentumok szerint.

A Délnyugat-Ázsiában élő vadászó-gyűjtögető csoportok csaknem 13 ezer évvel ezelőtt kezdhették el az állatok tartását és gondozását.

Segélyszervezetek szerint a szomszédos Libanonból és Irakból is jelentettek kolerás megbetegedéseket.

Az arab országból már több egységet kivont Moszkva, hogy azok az ukrán fronton harcoljanak tovább.

A két nő szülei az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak, a testület a kérelmek felülvizsgálatára kötelezte Párizst.

A szervezkedés hátterében Ankara migrációs politikája áll, miszerint egymillió menekültnek haza kell térnie.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki eddig lemaradt az utalványról, kérheti az ismételt kézbesítést.

A Partizán riportere a Békemeneten kérdezte Menczer Tamást.

Több mint negyven percet kellett várni a segítségre.

Az uniós csúcson kiderült, amit már eddig is tudtunk, hogy elfogyott a pénz, rosszul teljesít az Európai Unió, ezért energiaáremeléseket lengettek be, amely több ország vezetőjét is nagyon rosszul érintett.

Új tengeri drónhajókat fejleszett ki az ukrán hadsereg.

Külföldön is felfigyeltek a budapesti eseményekre.

Több százan tüntettek egy migránsszálló mellett.

Az érces hangú rocker mellett a lánya énekel a duettben.

Mérföldkőnél a KAP: a beruházási döntések után a projektek a megvalósítás szakaszába léptek.

Több mint hatvanezer nő vált szexuális erőszak áldozatává – a tettesek harmada külföldi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.