Soha nem volt ilyen magas a szíriai civil áldozatok becsült száma
Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint a 11 éve tartó polgárháborúban közel 307 ezer civil vesztette életét.
Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint a 11 éve tartó polgárháborúban közel 307 ezer civil vesztette életét.

A belga állampolgárságú nőket terroristacsoport tevékenységében való részvétel miatt ítélték el.

Az UNHCR szerint azonban még mindig nem elég biztonságos a helyzet az országban.

A támadásban legkevesebb egy civil vesztette életét − számolt be a szír állami hírügynökség.

A további egy évig érvényes intézkedések között szerepel többek közt olajembargó, valamint exportkorlátozás.

Austin Tice újságírót tíz évvel ezelőtt rabolták el, azóta nem hallottak felőle.

A Lafarge az Iszlám Állam terrorszervezetnek fizetett azért, hogy szíriai leányvállalatukat ne zárják be.

A miniszterelnök csütörtökön a karmelita kolostorban fogadta II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkát.

„Damaszkusz nehezményezi, hogy nem hívták meg a brüsszeli donorkonferenciára” – mondta a Magyar Nemzetnek Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) vezető kutatója.

Magyarország visszautasítja az Ukrajnából érkező menekültek és az illegális migránsok közötti párhuzamot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki eddig lemaradt az utalványról, kérheti az ismételt kézbesítést.

A Partizán riportere a Békemeneten kérdezte Menczer Tamást.

Több mint negyven percet kellett várni a segítségre.

Az uniós csúcson kiderült, amit már eddig is tudtunk, hogy elfogyott a pénz, rosszul teljesít az Európai Unió, ezért energiaáremeléseket lengettek be, amely több ország vezetőjét is nagyon rosszul érintett.

Új tengeri drónhajókat fejleszett ki az ukrán hadsereg.

Külföldön is felfigyeltek a budapesti eseményekre.

Több százan tüntettek egy migránsszálló mellett.

Az érces hangú rocker mellett a lánya énekel a duettben.

Mérföldkőnél a KAP: a beruházási döntések után a projektek a megvalósítás szakaszába léptek.

Több mint hatvanezer nő vált szexuális erőszak áldozatává – a tettesek harmada külföldi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.