Kevin Hartot a fiának kellett a bazilikához cipelnie + fotó
A színész máshogy látta a dolgot, szerinte csak fojtófogást alkalmazott a gyereken.
A színész máshogy látta a dolgot, szerinte csak fojtófogást alkalmazott a gyereken.

Legutóbb Mark Wahlberg hízott felismerhetetlenre hetek leforgása alatt.

Nehéz szavakba önteni azt, mit érez az ember, mikor hosszú idő után ismét azt csinálhatja, amit szeret.

A világhírű hírességekről valamiért mindig az a benyomásunk, hogy tuti amerikaiak, pedig ez koránt sincs így!

A Beverly Hills 90210 színésznője elmesélt egy régi történetet, amikor kollégájával különös szituációba kavarodtak.

A Borderlands című filmet Budapesten forgatják, Kevin Hart főszereplésével és Eli Roth rendezésében.

Néha a dolgok egyszerűen nem működnek, és ez egy ilyen eset – nyilatkozta az esetről a híresség.

A művésznő amolyan anyatigris típus, mindentől megóvja a gyermekét.

Az elkövetők ellen már vádat is emeltek az elkövetett bűncselekmények miatt.

A sztárnak négy helyen eltört a lába, a helyiek segítsége nélkül valószínűleg amputálni is kellett volna.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti érzelműek vannak többen.

Mutatjuk, mire számíthat kedd estétől szerda délelőttig.

Konvergenciaprogramnak hívják, ami egészen 2035-ig megvalósítandó terveket tartalmaz.

Jelölőszervezetként regisztrálta a pártot az NVB.

Brüsszel csak meghosszabbítja az öldöklést.

A választásig nem beszélnek arról, hogy mit akarnak, hogy utána mindent lehessen.

Magyar Péter ugyanazt az utat választaná, mint Donald Tusk.

Gyertyaszentelő Boldogasszony a fény ünnepe is egyúttal.

Fókuszban a digitalizáció és a mesterséges intelligencia.

Ingyenes workshopok is várják az érdeklődőket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.