Lett egy rossz szokásunk – így tájékozódnak a magyarok
A közösségi média megváltoztatja a az információszerzés szokásait.
A közösségi média megváltoztatja a az információszerzés szokásait.
Becsó Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint Huszár Máté alaptalanul vádaskodott egy helyi céggel szemben.
Vészesen közeleg a jelentkezési határidő.
A Szinevári-tó közelében bolyongtak, nem találták a kiutat.
Az internetezők fele már lényegében egyáltalán nem a tévéből, a rádióból vagy a nyomtatott sajtóból tájékozódik.
A Csanádpalota-Nagylak autópálya-határátkelőhelyen tájékozódott a határátlépés körülményeiről vasárnap délután Marcel Vela román belügyminiszter.
A kormányfő bízik abban, hogy akiknek kellett, átjutott a humanitárius folyosókon és azt is elmondta, áttekintik az éjszakai helyzetet.
A bizottsági elnök hangsúlyozta: rendkívül fontosnak tartja a tájékozódást az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktusról, valamint a magyar katonák helyzetéről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.