
- Magyar Nemzet
- támadás
támadás

Alaptalan támadás Maróth Miklós ellen
Szisztematikus, politikai motivációktól sem mentes támadás indult Maróth Miklós ellen, miután elfogadta az egykori akadémiai kutatóhálózatot irányító új testület vezetői posztját.

Késsel támadt járókelőkre egy férfi Sydneyben – Holttestet is találtak
A férfi a támadás után és a letartóztatásakor is azt kiabálta, hogy „Allahu Akbar!” (Allah hatalmas). Női holttestet is találtak a támadás helyszínéhez közel.

Machetével támadtak egy rendőrre Londonban
Az áldozatot azonnal kórházba szállították, a támadót pedig súlyos testi sértés gyanújával őrizetbe vették, s egy rendőrőrsre szállították kihallgatásra.

Bozótvágó késsel támadtak egy rendőrre Londonban
A brit fővárosban az elmúlt években megnőtt a késes támadások száma. Az elmúlt évben több mint ezer, 10 és 19 év közötti gyerek és fiatal került kórházba késsel okozott sebesülésekkel.
Pokolgépes támadás ért egy civileket szállító buszt Afganisztánban, sok a halott
A térségben aktívak a tálib lázadók, és gyakran támadnak meg állami tisztségviselőket, pokolgépeiknek azonban sokszor civilek esnek áldozatul.
A szíriai állami tévé szerint ismét izraeli támadás érte az ország déli részét
Izraeli csapás ért egy stratégiai jelentőségű települést Szíria déli részén – közölte szerdára virradó éjjel a szíriai állami média.
Afganisztánban megtámadtak egy szállodát tálib lázadók, többen meghaltak
Legalább 11 ember meghalt, sokan megsebesültek, amikor tálib felkelők megtámadtak egy szállodát szombaton az északnyugat-afganisztáni Bádgesz tartomány Kala-Nau székhelyén – jelentette az EFE spanyol hírügynökség.
A donyecki kormányzó autója közelében rakétatalálat ért egy teherautót
Egy katona életét vesztette, egy másik pedig megsebesült, amikor páncéltörő rakétával eltalálták az ellenséges erők az ukrán hadsereg egyik Kraz típusú teherautóját.
Szarinnal fertőzött csomag miatt kiürítették a Facebook kaliforniai központjának postázóit
Szarinnal fertőzött csomag miatt rövid időre kiürítették a Facebook kaliforniai központjának postázóit hétfőn.
Fontos híreink
Putyin Trump emberével tárgyal: ezekről lesz szó

Mikor válik az ember „törékennyé”?

Továbbgyűrűzik az ukrán korrupciós botrány, újabb letartóztatás történt

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Beszámolt a honvédelmi miniszter – Magyarország továbbra is a béke oldalán áll
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint Ukrajna katonai értelemben elvesztette a háborút.

Megvan, mikor kísérik utolsó útjára Lehoczki-Spider Lászlót
A miskolci Spider Mentőcsoport alapítóját 67 éves korában érte a halál.

Nem fizetett több kört, mindenét elvették az oroszlányi férfitól
A rendőrség intézkedik.

Orbán Viktor: A Tisza Párt megszorítócsomagja Brüsszelből már ismerős + videó
Magyar Péteréken keresztül sanyargatná a magyarokat a brüsszeli elit.
Külföldi híreink

Zelenszkij még több pénzt akar, s ha lehet azonnal
Még egymilliárd eurót kértek az európai szövetségesektől.

Zelenszkij már a tűzszünetről beszélt
Az elnök szeretné, ha a háborúpárti politikusok is részt vennének a tárgyalásokban.

Itt az újabb brüsszeli korrupciós botrány, lecsapott a rendőrség
A hatóságok már több embert őrizetbe vettek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Hiába zseniális a modern Simson, komoly gondba került a gyártója
Lehet, hogy már csak néhány hétig lesz megvásárolható a retró formájú, minőségi e-Schwalbe. Íme, az okok.

Az orosz sportolók számára kedvező, fontos ítélet született a téli olimpia előtt
Alig két hónap múlva kezdődik a téli olimpia.

Egyházi Viola nem híve az alkotói szándék túlelemzésének, szerinte a művészetet nem megérteni, hanem befogadni kell
Macskássy Izolda lánya nemrég nyitott galériát Újlipótvárosban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

