Tanulmány eredményeit és pályázatokkal kapcsolatos döntéseket is közölt a médiatanács
A Miskolc 103,8 MHz körzeti rádiós frekvencia közösségi használatára kiírt pályázati eljárás nyertese az egyedüli pályázó Karc FM Média Kft.
A Miskolc 103,8 MHz körzeti rádiós frekvencia közösségi használatára kiírt pályázati eljárás nyertese az egyedüli pályázó Karc FM Média Kft.

Lézerfegyverekre, robothajókra és új koncepcióra is szüksége van az Egyesült Államok flottájának, állítja egy nemrég megjelent tanulmány.

Ékszerként használt, 8500 éves emberi fogakat fedeztek fel a kutatók Törökországban – derült ki egy új tanulmányból, amely szerint a lelet ritkasága azt sugallja, hogy a fogak szimbolikus jelentőséggel bírtak viselőik számára.
Várhatóan jövőre is jelentősen, átlagosan akár tíz százalékkal is nőhetnek a keresetek, mivel a vállalkozások bevallása szerint az eddigieknél is több nehézséggel jár a megfelelő munkaerő felkutatása.

Több tízezer évvel a korábban véltnél, már kétszázezer évvel ezelőtt is éltek neandervölgyi és más ősemberek a Földközi-tengeri Nakszosz-szigetén – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
Egy új tanulmány szerint a legtöbb ember számára értelmetlen visszafogni a vörös húsok és a feldolgozott húsáruk fogyasztását, mivel „a bizonyítékok gyengék, a kockázat kicsi”.
Aggasztóan sok időt töltenek naponta a kétévesnél fiatalabb gyerekek a különböző digitális eszközök, úgy mint mobiltelefonok és táblagépek képernyői előtt Ausztráliában – figyelmeztetnek a Queenslandi Egyetem kutatói, hangsúlyozva, hogy ebben az életkorba



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.

Néhány hét múlva a hegek is eltűnnek.

A balliberális polgármesternek megmaradt a többsége a közgyűlésben.

A csúcs új korszakot nyitott a magyar-amerikai kapcsolatokban.

A külügyminiszter új felvétellel jelentkezett.

A mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Bejelentette távozását a BBC News első embere is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.