Torzított koponyák Mözsön

A népvándorlás korán belül is különösen mozgalmas időszaknak számít a hun kor a Kárpát-medence történetében. A hun támadások következtében megkezdődő népmozgások többször is Pannónia népességének drasztikus átalakuláshoz vezettek. Egy ilyen, többféle kulturális és etnikai eredetű közösség formálódását figyelték meg a Tolna megyei Mözs népvándorlás kori temetőjének kombinált régészeti, izotópos és fizikai antropológiai vizsgálata során – az ELTE kutatócsoportjának tanulmánya tegnap jelent meg a rangos PLOS One folyóiratban.

A régészeti leletek tanúsága szerint Mözs kilencvenhat sírból álló temetőjét 430 körül nyitották, és két vagy három generáción keresztül, körülbelül 470-ig használták. – A csontokban megőrződő s így mérhető stronciumizotópos vizsgálat segítségével (az egyénben mérhető stronciumizotópok arányát a helyi geológiai környezet határozza meg) bizonyos keretek között megállapítható, hogy egy személy adott helyen őslakos vagy betelepült-e. Mözsön a temetőt alapító csoport tagjai római téglákból épített sírokban nyugodtak, lele­teik késő római eredetű népességre utaltak, ám a csontjaikban mért stroncium szerint nem helyiek, bár nem zárható ki, hogy a közeli térségből érkeztek – tudtuk meg Vida Tivadartól, a kutatások vezetőjétől, az ELTE Régészettudományi Intézetének igazgatójától. A kutatásokat az ELTE (Vida Tivadar, Koncz István, Rácz Zsófia), a Wosinsky Mór Múzeum (Ódor János), az ELKH (Mende Balázs Gusztáv) és a mannheimi ­Curt-Engelhorn-­Zentrum für Archäometrie (Corina Knipper) munkatársai végezték a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával.

Az alapítókhoz talán egy-két évtizeddel később csatlakozott egy szintén nem helyi, de feltehetően együtt mozgó közösség. E csoport tagjainak döntő többségére jellemző a mesterséges koponyatorzítás. Feltehetően Pannóniába beköltözött barbárok lehettek, akik idegen temetkezési szokásokat hoztak. A később érkezettek között a többihez képest átlagon felül gazdag sírleletekkel eltemetett személyek is voltak. A faluban a kulturális egybeolvadás a második generációban következett be. A mesterségesen torzított koponyájú gyermekekhez kötődő stronciumizotóp-arányok nagy száma azt sugallja, hogy az újonnan érkezett (germán?) csoport kulturálisan és szociálisan domináns a temetőben. Új tartózkodási helyén a bevándorlócsoport folytatta a koponya mesterséges alakításának szokását, ami a közösség identitásának szerves részét képezhette. Míg a Kárpát-medencében a mesterséges koponyatorzítás a IV. században már ismert volt, ez a gyakorlat különösen a hun korban, az V. század középső harmadában virágzott. (A mözsi temetőben ezek aránya eléri az ötven százalékot.)

– A különböző kulturális és etnikai hátterű emberek együttélése a hagyományok összeolvadásához vezetett. Az egyik sír téglakeretes szerkezete késő antik hagyományt jelez, míg a benne eltemetett gyermek torzított koponyája már a bevándorlócsoportra jellemző. A hasonló példák a hagyományok különböző elemeinek hibridizációját mutatják – állítja Koncz István, a kutatócsoport tagja. A táplálkozási szokások megváltozása is egy átalakuló közösségre utal. A növényekben a fotoszintézis határozza meg a szénizotóparányt, amely utalhat a táplálkozásra. Mözs temetkezéseinek stabil szénizotópértékei arra utalnak, hogy a közösség táplálkozásában fontos szerephez juthatott a köles, szemben a római korban elterjedtebb gabonafélékkel (árpa, búza és rozs), ezt bizonyítják a botanikai leletek is. Mivel a régészeti adatok azt sugallják, hogy a temetkezési helyet 30-40 évig használták, valószínű, hogy a gyermekkort túlélők jelentős száma elhagyta a közösséget, és máshol temették el őket. Az egész közösség csak egygenerációnyi idő után hagyta el a lelőhelyet.

Mözs izotópos vizsgálatának adatai jól kiegészítik a népvándorlás kori migrációról és közösségformálódásról alkotott képet, amely a hunok betelepedése és a keleti gótok elvándorlása közötti időszakban a Dunántúlon bekövetkezett. Az izotópos adatok, a koponyatorzítás, a temetkezési formák és a sírleletek egymással kombinálva különböző kulturális hagyományokat mutató embercsoportokra utalnak, amelyek a települések sokféle közösségeit alkották, és mutatják azt az erős barbár hatást, mely Pannóniában az anyagi és szellemi kultúra területén érvényesült a lakosság körében a Római Birodalom bukását követően.