– A különböző kulturális és etnikai hátterű emberek együttélése a hagyományok összeolvadásához vezetett. Az egyik sír téglakeretes szerkezete késő antik hagyományt jelez, míg a benne eltemetett gyermek torzított koponyája már a bevándorlócsoportra jellemző. A hasonló példák a hagyományok különböző elemeinek hibridizációját mutatják – állítja Koncz István, a kutatócsoport tagja. A táplálkozási szokások megváltozása is egy átalakuló közösségre utal. A növényekben a fotoszintézis határozza meg a szénizotóparányt, amely utalhat a táplálkozásra. Mözs temetkezéseinek stabil szénizotópértékei arra utalnak, hogy a közösség táplálkozásában fontos szerephez juthatott a köles, szemben a római korban elterjedtebb gabonafélékkel (árpa, búza és rozs), ezt bizonyítják a botanikai leletek is. Mivel a régészeti adatok azt sugallják, hogy a temetkezési helyet 30-40 évig használták, valószínű, hogy a gyermekkort túlélők jelentős száma elhagyta a közösséget, és máshol temették el őket. Az egész közösség csak egygenerációnyi idő után hagyta el a lelőhelyet.
Mözs izotópos vizsgálatának adatai jól kiegészítik a népvándorlás kori migrációról és közösségformálódásról alkotott képet, amely a hunok betelepedése és a keleti gótok elvándorlása közötti időszakban a Dunántúlon bekövetkezett. Az izotópos adatok, a koponyatorzítás, a temetkezési formák és a sírleletek egymással kombinálva különböző kulturális hagyományokat mutató embercsoportokra utalnak, amelyek a települések sokféle közösségeit alkották, és mutatják azt az erős barbár hatást, mely Pannóniában az anyagi és szellemi kultúra területén érvényesült a lakosság körében a Római Birodalom bukását követően.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!