Fenyő-gyilkosság: Tasnádi mondta el a feleségének, hogy Gyárfás mivel bízta meg
Tasnádi Péter kétszer hatmillió forint, összesen 12 millió forint megbízási díjról beszél, a felesége négymillióról és összesen tízmillióról.
Tasnádi Péter kétszer hatmillió forint, összesen 12 millió forint megbízási díjról beszél, a felesége négymillióról és összesen tízmillióról.
Tasnádi nem úgy ismerte meg Gyárfást, hogy csak úgy megölet valakit.
Gyárfás a nyomozás során végig tagadta, hogy megbízta volna Tasnádit. Ez várhatóan most sem módosul.
Jászalsószentgyörgyi csoportos önbíráskodás miatt kell felelnie társaival együtt.
Az ismert vállalkozó nem volt erőszakos, de jelenlétével és előéletével félelmet keltett a sértett feleségben.
Csoportosan elkövetett önbíráskodással gyanúsították meg a tegnap elfogott Tasnádi Pétert és két társát.
Gyárfás Tamás védekezése legutóbb már összeszedett volt, ám korábban többször ellentmondásba keveredett.
Tagadja a sportvezető, hogy bárkivel megölette volna Fenyő Jánost.
Egyebek mellett ezen hangfelvételek egy része alapján vádolták meg Fenyő János megölésére való felbujtással Gyárfást.
Tasnádi Péter könyvében újra felbujtással vádolja Gyárfás Tamást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.