Százezer forintos kérdésben kell döntenie, mielőtt felrakatná autójára a téli gumikat
Megéri a négy évszakos? Hány évig jó az abroncs? Mi a TPMS-szenzor? Gyorstalpaló szervizlátogatás előtt.
Megéri a négy évszakos? Hány évig jó az abroncs? Mi a TPMS-szenzor? Gyorstalpaló szervizlátogatás előtt.

Feledékenység, tervezett elkoptatás és sok más ok állhat a nem évszaknak megfelelő abroncs használata mögött.

Eljött az ideje a téli gumik felszerelésének.

A minap Egerben a viaduktnál volt egy durva baleset, ahol a téligumival közlekedő autó motorja ki is szakadt az ütközés következtében.

Csodákra a téli gumik sem képesek.

Torlódó autók, kipufogógáz és szmog, üres kerékpársávok jellemzik a budapesti nagykörutat.

Életek is múlhatnak rajta, ha nem megfelelő abroncsszettel vágunk neki a családi kirándulásnak.
A szakértő szerint ha az éves futásteljesítmény több mint 10 ezer kilométer, akkor célszerű külön téli és nyári garnitúrát tartani, és tavasszal, illetve késő ősszel cserélni a gumikat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.