Terhességet, aztán gyereket hazudott volt partnerének a nő
Azzal fenyegette, hogy mindent elmond a feleségének.
Azzal fenyegette, hogy mindent elmond a feleségének.
A szakértők szerint a családmodell megváltozása és a gazdasági bizonytalanság egyaránt hozzájárul a terhességmegszakítások ugrásszerű emelkedéséhez.
Sem az ő, sem a magzat életét nem tudták megmenteni.
Az Európai Parlament megszavazta: a kontinensen az abortusz alapvető jog
Feltételesen sem bocsátható szabadlábra.
Több mint 31 ezer terhességet vizsgáltak.
Azt mondta, hogy nem fog a genderbrigád kedvére tenni.
Az már a korábbi években kiderült, hogy a kismamák agyának egyes struktúrái átmenetileg módosulnak a terhesség, illetve a szülés időszakában.
Első alkalommal vizsgálta meg egy kutatócsoport, milyen arckifejezéssel reagálnak a magzatok a különféle ízekre.
Az, hogy remek döntés született, abból is látszik: a halálkultusz hívei tombolnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.