Franciaországban az abortuszok száma 2023-ra közel 242 ezerre emelkedett, míg az előző két évtizedben nem haladta meg a 215 ezret – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Ezekről a számadatokról a Le Monde számolt be. 1975 után, amikor az abortusz hivatalosan is legálissá vált, az abortuszok száma fokozatosan csökkent, és az 1990-es évek elején évi 205 ezer és 215 ezer között stabilizálódott. Ez a fogamzásgátlás elterjedésével is összefüggött. Magali Mazuy és Justine Chaput, a Nemzeti Demográfiai Kutatóintézet (INED) demográfusai világnézeti okokkal magyarázzák a születések számának 2010 óta tartó csökkenését.
A családmodell változik, a házasság és a gyermeknemzés egyre kevésbé élvez prioritást a párok számára. A nők a karrierjükre összpontosítanak, és az első gyermeket átlagosan 29 évesen vállalják (öt évvel később, mint 1974-ben). Sophie Gaudu nőgyógyász a Le Monde-nak adott interjújában úgy vélte, hogy az abortuszok számának növekedéséhez gazdasági és politikai okok is hozzájárultak.
A vásárlóerő gyengülése, a lakáspiaci válság, az ukrajnai háborúval és a közel-keleti konfliktussal járó geopolitikai helyzet, valamint a munkakeresés nehézségei akadályozzák az anyasági projekteket
– emelte ki a szakértő. Emlékezetes az is, hogy Franciaország idén elsőként foglalta alkotmányba az abortuszhoz való jogot. A fenti statisztikai adatok egyébként nem csak Franciaországra korlátozódnak. Hollandiában 2022 és 2023 között tíz százalékkal nőtt a megszakított terhességek száma. Ugyanez igaz az Egyesült Királyságra is, ahol 17 százalékos növekedést regisztráltak 2021 és 2022 között. A magyarázatok mind arra utalnak, hogy Európában egyre nagyobb az anyagi bizonytalanság.
Borítókép: Franciaországban évek óta óriási vita zajlik az abortuszról (Fotó: AFP)