A migráció miatt állandósult a terrorveszély Nyugat-Európában + videók
Nem múlik el év, hogy ne történjen terrortámadás Európa valamelyik nagyvárosában.
Nem múlik el év, hogy ne történjen terrortámadás Európa valamelyik nagyvárosában.

Alvósejtek bárhol lehetnek Európában, akik várják a parancsot.

A svéd játékosok a szünetben tudták meg, hogy két szurkolójukat lelőtték, a belgák egyetértettek, hogy nem játszanak tovább.

Megnő a terrorveszély Európában a kötelező kvóta és a migránsgettó erőltetésével – mutatott rá Hollik István.

A kormány civil nyomozókat is bevet, hogy megelőzzék a bajt.

A terrorszervezet afganisztáni ágának vezetését foglalkoztatja egy európai támadás előkészítése.

Terrorveszély fenyegeti Svédországot az iszlám és a jobboldal konfliktusai miatt.

Csődközeli állapotba került a Lada autógyár.

Különösen a templomok és a bevásárlóközpontok területeit figyelik majd kiemelten.

Ken McCallum elmondta, a tálib hatalomátvétel ösztönzést adhat a szélsőségesség brit híveinek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A család az első, a család érték, és létkérdés a nemzet jövője szempontjából.

Sikeres mentést hajtottak végre.

A férfi megölte korábbi élettársát.

Ajándékot kaptak a gyerekek.

Riasztó állítást fogalmazott meg az amerikai tudós.

A járókelők mentettek meg egy férfit a kényszersorozástól Ukrajnában.

Orbán Viktor Washington és Moszkva után Törökországba utazik. Gazdasági és politikai tárgyalások várhatóak. A miniszterelnök exkluzív interjút adott a Patriótának.

A magyar író szerdán veszi át a Nobel-díjat.

Maga alatt van az egész ország, erre aztán tényleg senki sem számított.

Miközben a vasárnap esti, brazilok elleni meccsükre készülnek, most épp egy rég lezárt üggyel foglalkoznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.