Elkezdődött az országos TeSzedd!
Országszerte ezer helyszínen gyűjtik a hulladékot az önkéntesek.
Országszerte ezer helyszínen gyűjtik a hulladékot az önkéntesek.
Idén immár tizedik alkalommal valósul meg hazánk legnagyobb és egyre népszerűbb hulladékgyűjtő eseménye.
Szerdán sajtótájékoztatón számol be a klímavédelmi intézkedések Innovációs és Technológiai Minisztériumot érintő részleteiről Palkovics László, a tárca vezetője – értesült a Magyar Nemzet.
A TeSzedd! önkéntes szemétszedési akcióban a legtöbb helyszínen több önkéntes vett részt a regisztráltnál, így azzal számolnak, hogy az idén a 300 ezret is meghaladhatja a részt vevők létszáma.
Március 18-tól 24-ig tart, minden eddiginél hosszabb az idei TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! hulladékgyűjtési akció.
Önkéntes hulladékgyűjtést rendez a budapesti természetvédelmi területeken a jövő héten, az országos TeSzedd! mozgalom keretében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata
A Innovációs és Technológiai Minisztérium keddi közleménye kiemeli, hogy a 2011 óta megrendezett és ma már a legnagyobbnak számító önkéntes akció minden korábbinál hosszabb lesz idén.
Vasárnap éjfélig lehet regisztrálni a március 18-tól 24-ig tartó, immár nyolcadik TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akcióra a teszedd.hu oldalon – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben is.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.