Új társelnököket választott a Párbeszéd
Szabó Rebeka és Tordai Bence tölti be a tisztséget.
Szabó Rebeka és Tordai Bence tölti be a tisztséget.

Ismét ők húzták a rövidebbet.

Segítség a Párbeszéd elnökének.

A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a baloldal kormányzása idején volt példa megszorításokra.

Karácsony Gergely sietve jelezte, belőle nem lesz szolgabíró, a DK Lúdas Matyit hiányolja.

Sok sikert kívánt a Jobbiknak az újrakezdéshez Tóth Endre, a Momentum országgyűlési képviselője.

Az ülésteremben lévő parlamenti képviselők kétharmada támogatta a döntést, így a Párbeszéd társelnöke ellen büntetőeljárás indulhat.

Szabó Tímeának és Tordai Bencének nem először gyűlik meg a baja a szabályokkal.

Az EP-választásokon saját listával állna elő a Magyar Szocialista Párt.

A Párbeszéd frakcióvezetője szerint a DK vezérének a kormányra tett megállapítása helytálló.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.