Az ellenzék várhatóan nem szavazza meg a békepárti határozati javaslatot + videó
A DK szerint a javaslat az unióból való kilépést készíti elő.
A DK szerint a javaslat az unióból való kilépést készíti elő.

A Párbeszéd frakcióvezetője szerint a kormány nem néz szembe a valósággal.
Az igazság az, hogy nemcsak a kormányzásról nincs halvány segédfogalmuk sem, de reagálni sem tudtak a miniszterelnök szavaira.

A kormánypártok továbbra is békét akarnak, amíg a dollárbaloldal fegyvereket küldene a háborúba – nyilatkozta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Miközben az ukrajnai lakosság, köztük Kárpátalja is megszenvedi a háborút, a béke még mindig távolinak tűnik.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára elmondta: egyértelmű választási beavatkozás, hogy a baloldalt külföldről támogatták.

Nem ő az első baloldali politikus, aki jobboldali újságírót fenyeget.

A Hír TV főszerkesztője feltette a nagy kérdést a magát egyre kínosabb helyzetbe hozó Tordai Bencének.

Közleményt adott ki a szervezet Tordai Bence durva támadása miatt.

Még hogy bármi köze lenne is a pedagógustüntetéseket szervező Tanítanék Mozgalomnak az ellenzéki pártokhoz?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.