Erdogan: Ez csak a kezdet, odacsapunk a terroristáknak
Törökország légi úton avatkozik be Szíriában, ám az elnök kijelentése arra utal, hogy szárazföldi hadműveletre készülnek.
Törökország légi úton avatkozik be Szíriában, ám az elnök kijelentése arra utal, hogy szárazföldi hadműveletre készülnek.

Az Egyesült Államok és Oroszország is ellenzi a török katonai akciókat Szíriában.

A Kurdisztáni Munkáspárthoz köthető személyek felvételeket vetítettek a stockholmi török nagykövetség épületére.

Hárman életüket vesztették a támadásban, hatan pedig megsérültek, ketten közülük súlyosan.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint 31 ember vesztette életét a támadásban.

Az újabb török légicsapásokra egy héttel az isztambuli robbantás után került sor.

Öt embert állítottak elő a hatóságok, köztük három moldovai állampolgárt és egy arab származású személyt.

Lapunknak Pénzváltó Nikolett Törökország-szakértő elmondta, a merénylet egy újabb török intervenciót is eredményezhet Szíriában.

Európa nehéz geopolitikai környezetben találja magát.

A robbanóanyaggal teli táskát egy padon hagyta, a tervek szerint társával Görögországba menekültek volna.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Saab gyárában fotózták le a két éve megrendelt új harcigépek épülő példányait.

A szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.

A Medián ügyvezetője szerint a mostani közvélemény-kutatásokat korai lenne előrejelzéseknek nevezni, mert nagyot tévedhetnek.

Folytatódik a baloldali belháború a Medián és a DK között.

„Oroszország egy európai ország” – mondta a kancellár.

Fontos politikust tudhat soraiban a Reform UK.

Adóeurók milliói jutottak a berlini áramszünet mögött álló szélsőbaloldali hálózathoz.

Összesen 400 ezer eurót kell az athéni csapat tagjainak befizetni a klubkasszába az előző két meccsen nyújtott gyengébb teljesítményért.

Varga Barnabás után újabb magyar játékos szerződött a görög bajnokságba.

Eddig hatszor tartóztatták le verekedés, balesetokozás és családon belüli erőszak miatt, legutóbb 2023-ban szabadult a börtönből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.