Összeszaladt az utca, akkora robbanás volt Törökszentmiklóson
A város több pontján is felfigyeltek rá.
A város több pontján is felfigyeltek rá.
Nem sokkal hajnal két óra után.
A kármentesítési folyamat akár évekig is tarthat.
Három jármű ütközött.
Római kori pénzeket, valamint Pannónia provinciából származó import kerámiaedények töredékeit is találtak az ásatáson.
Építhetik a Nagykunság gyorsforgalmi útját.
Folytatják a jelenleg Budapest határától, az M0-s csomópontjától Abonyig vezető M4-es gyorsforgalmi út építését.
Az új tanévet 220 ezernél több gyermek kezdi meg egyházi óvodában, illetve általános, vagy középiskolában.
Teljes egészében leszakította és az épület mellett parkoló autókra sodorta a viharos szél egy sportcsarnok körülbelül 600 négyzetméteres tetőszerkezetét szerda délután Törökszentmiklóson – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatós
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Zelenszkij szerint új technológiákhoz és lőszerraktárakhoz is hozzáférhetnek.
Az első félidőben eldőlt a három pont sorsa.
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő szerint az Európai Unió részéről egy rendkívül veszélyes narratívaépítés zajlik.
Deutsch Tamás szerint Magyarország nem megy háborúba.
A Könyves Kálmán körúton történt a baleset.
„A képlet mindig ugyanaz: miután lebuknak, tagadják az egészet, és hárítják a felelősséget.”
A polgármester szerint az elhangzottak mindössze a művész véleményét tükrözték a világról.
Amikor baloldali kormányzat ellen demonstráltak a tüntetők, a HVG publicistája rendőri erőszakra buzdított.
A Könyves Kálmán körúton történt a baleset.
„A képlet mindig ugyanaz: miután lebuknak, tagadják az egészet, és hárítják a felelősséget.”
A polgármester szerint az elhangzottak mindössze a művész véleményét tükrözték a világról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.