„A kisemberé a cech”
A helyzet a nyugdíjreformmal kapcsolatos párizsi tervek szerdai bejelentése után is rendkívül feszült maradt Franciaországban, ma jelentős fennakadásokat várnak a vasúti közlekedésben.
A helyzet a nyugdíjreformmal kapcsolatos párizsi tervek szerdai bejelentése után is rendkívül feszült maradt Franciaországban, ma jelentős fennakadásokat várnak a vasúti közlekedésben.
Feszült légkörben folyt csütörtökön az elnökválasztás Algériában a 20 évig kormányzó Abdel-Azíz Buteflika elnök lemondatását kiváltó tíz hónapos tiltakozó mozgalom után, a fővárosban nagyszabású tüntetés, Kabiliában pedig komoly zavargások voltak.
Szakértők szerint a bozóttüzek lángjait vélhetően csak a januári esőzések megérkezésével sikerülhet teljesen eloltani.
Az új kulturális törvényt nem olvasták a tüntetők. Az állam annyit kér, hogy legyen beleszólása abba, hogy az adófizetők pénzét mire költik el – hangzott el a Hír TV műsorában.
Tizenegy embert letartóztatott vasárnap a hongkongi rendőrség, miután fegyvereket, közöttük egy félautomata pisztolyt és 105 töltényt, valamint tőröket és késeket foglaltak le egy belvárosi helyszínen.
A fuvarozók 15 olyan útszakaszon nehezítették a forgalmat, ahol sok külföldi teherszállító közlekedik, elsősorban a főváros körüli régióban, de az ország más pontjain is.
Vajon a 2011-ben kezdődő, úgynevezett arab tavasz eseményei ismétlik önmagukat? A Külügyi és Külgazdasági Intézetben rendezett Arab tavasz 2.0? című konferencián többek közt erre is keresték a választ.
Konstruktívan állnak a minisztériumok a tanárok hétvégi akciójához és követeléseihez. A szombaton utcára vonuló pedagógusoknak azt ígérték: a kormány kész megvizsgálni a bérigényeket.
Donald Trump amerikai elnök aláírta szerdán a hongkongi tüntetőket támogató törvényt annak ellenére, hogy Kína erőteljesen tiltakozott ez ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez a tizenegyedik, nemzetközi legénységi rotációval megvalósított misszió az ISS-re.
Pontokba szedtük, hogy kik élhetnek az Otthon start kedvező lehetőségével.
A Momentum már kitaposta az utat, oda is került, ahová való – fogalmazott a kommunikációs igazgató.
A major asset-stripping scandal broke out at the left-wing billionaire’s flagship company this spring, followed by widespread pledging of its assets.
A Ferrari két versenyzője csak megközelíteni tudta a világbajnoki éllovasokat.
Vihar a baloldalon.
Szingapúrban újabb rivális használta ki olimpiai bajnokunk távollétét, óriási időt úszott a francia.
Vihar a baloldalon.
A major asset-stripping scandal broke out at the left-wing billionaire’s flagship company this spring, followed by widespread pledging of its assets.
A Ferrari két versenyzője csak megközelíteni tudta a világbajnoki éllovasokat.
Szingapúrban újabb rivális használta ki olimpiai bajnokunk távollétét, óriási időt úszott a francia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.