Kognitív disszonancia

Miközben Orbánra lövöldöztem, a fulladásom máris enyhülni kezdett, de igazán sokat a pszichológus segített.

Sok helyen megszületett a baloldal és a Jobbik különös házassága Fotó: Bach Máté

Korábban nem hallottam még azt a kifejezést, hogy kognitív disszonancia, de ezt mondta a pszichológusom, amikor legutóbb nála jártam. 2015 óta járok hozzá, először akkor voltam nála, miután Vona Gábor egy belső jobbikos rendezvényen azt mondta, hogy az országban fullasztó a légkör. Én előtte csak egyszer éreztem, hogy fullasztó lenne a légkör, 2006-ban, amikor Gyurcsányék könnygázt dobáltak ránk a tévészékháznál, azóta ez fel sem merült bennem, de miután a Gábor ezt zárt körben elmondta, és én kimentem az utcára, ahol megláttam a „Magyarország jobban teljesít” plakátokat, egyszerre úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt. Akkor nagyon megijedtem, még annál is jobban, mint amikor a Szabadság téren skandáltuk, hogy „Gyurcsány, takarodj!”, és ránk jöttek a rendőrök, de aztán egy ismerősöm mondta, hogy ha félek, menjek el pszichológushoz. Én pedig eljöttem, azazhogy nem rögtön jöttem el, mert nem volt rá pénzem, de szerencsére egy alapítvány segített. Igaz, egy kicsit furcsa ez az alapítvány, azt mondták, hogy rászorulókat támogatnak, közben pedig migránsoknak tartanak felkészítést arról, hogy hogyan kell útlevél nélkül átszökni a zöldhatáron, és olyan mesekönyveket adnak ki, amelyben a mesehősök mind homoszexuálisak vagy éppen transzneműek, amit nem nagyon értek, hogy micsoda, meg hogy hogy lehet, hogy valaki az egyik nap még férfi, a másik nap meg nő, a harmadik nap meg azt se tudja, hogy fiú-e vagy lány, szóval ezt nem értem, de az alapítványnál azt mondták nekem, hogy ők egy elnyomott kisebbség, akiket támogatni kell. Amikor ezt hallottam, megörültem, hogy jó helyen járok, és megkérdeztem őket, hogy akkor ugye támogatják a beregszászi szegény magyar gyerekeket is, de erre azt válaszolták, hogy minden elnyomott kisebbséggel nem tudnak foglalkozni, csak a legelnyomottabbakkal, és hogy a beregovói (ők így mondták) magyarok egyébként sincsenek elnyomva.

Szóval ez az alapítvány fizeti a pszichológusomat, igaz, ez nem ment automatikusan, hanem volt egy kiválasztási eljárás, hogy ki kaphat támogatást, mert elég sokan jelentkeztünk, főleg jobbikosok, akik mind fuldokoltunk. A kiválasztási eljárás során egy Orbán-portréra kellett gumilövedékkel lövöldöznünk, miközben folyamatosan azt kellett kiabálni, hogy „toleráns vagyok”, és akik ezt a legtovább bírták csinálni, azok kapták meg a támogatást, illetve nem ők, hanem közvetlen az a pszichológus, akihez minket, fulladozó jobbikosokat az alapítvány elküldött.

Én jó sokáig bírtam, így kerültem ehhez a pszichológushoz.

Miközben Orbánra lövöldöztem, a fulladásom máris enyhülni kezdett, de igazán sokat a pszichológus segített, aki néhány találkozás után azt javasolta, hogy járjak olyan rendezvényekre, ahol a kormány politikája ellen lehet tiltakozni, merthogy én attól fuldoklok, amit ez a kormány itt művel, és ha ezt ki tudom mondani, ki tudom üvölteni magamból, meg nyilvánosan tiltakozom, sőt aktívan teszek is ellene, akkor attól máris jobban leszek. Az első ilyen tüntetés egy kicsit furcsa volt, viszonylag sokan mentünk Árpád-sávos zászlókkal és Nagy-Magyarország-kitűzővel, ezek nagy részét azonban elvették a szervezők, és helyette szivárványos zászlókat adtak a kezünkbe. Amikor azt kérdeztük, hogy ezt miért kell, akkor azt mondták, hogy az Árpád-sávos zászló csak kétszínű, a szivárványos zászló ellenben sokkal több színt tartalmaz, ráadásul abban benne vannak az Árpád-sávos zászló színei is, és így összességében sokkal több embert képvisel, márpedig ahhoz, hogy az Orbán-diktatúrát megdöntsük, sok ember kell. Néhányunknál azért meghagyták az Árpád-sávos és a jobbikos zászlókat, hogy látsszon, hogy a Jobbik is támogatta a tüntetést, ezt be is mondták és meg is mutatták este az ATV híradójában. Egyébként nem volt rossz a tüntetés, csak egyszer fogta meg valaki hátulról a fenekemet, akiről kiderült, hogy egy lilára festett hajú fiú, aki a fiúkat szereti, így nézte ki magának az én fenekemet.

Azóta rendszeresen járok ilyen tüntetésekre, a fuldoklásom sokat enyhült, ellenben más tüneteim kezdtek jelentkezni, egyszerűen elkezdtem magam kellemetlenül érezni, ha pedig egy-egy ilyen tüntetésen rám irányul a kamera, rögtön lángvörös leszek, különösen akkor, ha éppen én vagyok azon kevés kiválasztott egyike, aki az Árpád-sávos zászlót lengetheti. Ez korábban, amikor még a Magyar Gárda tagjaként vonultam egy-egy tüntetésen, sosem fordult velem elő, akkor sosem éreztem, hogy lángolt volna az arcom, pedig ott aztán rendesen fotóztak meg videóztak bennünket. Ez a kellemetlen érzés csak fokozódott, amikor a legutóbbi önkormányzati választáson a DK-s polgármesterjelöltre szavaztam, mert őt támogatta a Jobbik. Titkon bíztam benne, hátha nem nyeri meg a választást, de néhány szavazattal megelőzte a korábbi fideszes polgármestert, és összességében jóval kevesebbel nyert, mint ahányan mi, jobbikosok rá szavaztunk. Azt mondta a Jakab Peti, hogy ennek örülni kell, mert legalább ezen a helyen megálljt parancsoltunk a fideszes diktatúrának, és amikor felvetettem neki, hogy az új polgármester a választás másnapján leszedette a székely zászlót a polgármesteri hivatal épületéről, és szivárványos zászlót tetette ki helyette, akkor azt mondta a Peti, hogy ennek nincsen túl nagy jelentősége, a lényeg, hogy itt sem fideszes a polgármester.

Amikor ezt elmondtam a pszichológusomnak, akkor mondta, hogy ez kognitív disszonancia. Megkérdeztem tőle, hogy ez mit jelent, mire valami olyasmit mondott, hogy ez azt a helyzetet írja le, amikor az ember mást csinál, mint amit gondol, vagy mint amit helyesnek tart. Vagyis a nézetei nincsenek összhangban a cselekedeteivel. Erre felvetettem neki, hogy talán mégsem kellene ilyen tüntetésekre járnom, és nem kellene DK-s jelöltre szavaznom, de ő azt mondta, hogy inkább azon kellene elgondolkoznom, hogy helyesek-e a nézeteim, és sokkal inkább azokat kellene megváltoztatnom, semmint az újfajta politikai cselekvésemmel felhagyni. Amikor félve megjegyeztem, hogy ez nagyon nehéz lehet, és hogy ez nem biztos, hogy nekem sikerülni fog, akkor azt mondta, hogy ebben tud segíteni, mert éppen véletlenül van lehetősége, hogy valakit ingyen beiskolázzon egy érzékenyítő tréningre, és ott majd segítenek nekem, hogy megváltozzanak a nézeteim. Egyébként pedig nézzem meg a Gyöngyösi Marcit vagy a Z. Kárpát Danit, nekik is milyen jól sikerült, és ha nekik ment, akkor nekem is menni fog. Meg ott van a Bíró Laci is, ő is olyan szépen végigment ezen az úton, hogy a végén a DK és a Momentum által támogatott országgyűlési képviselőként közös fotón mosolygott Gyurcsánnyal, akinek a parancsára a rendőrök tizen-egynéhány évvel ezelőtt jól összeverték. Ha pedig mindennek az irodalmi vonatkozásai is érdekelnek, akkor olvassam el valami Orwell nevű baloldali író 1984 című művét, abban a főszereplőnek a könyv végére teljesen megváltoztak a politikai nézetei és az egész személyisége is, és egyáltalán nem gyötörte kognitív disszonancia.

Azóta megvettem az 1984-et egy antikváriumban, és időpontot kértem Gyöngyösi Marcitól, Z. Kárpát Danitól és Bíró Lacitól, hogy megkérdezzem tőlük, hogy hogyan lehet mindezt megcsinálni anélkül, hogy az ember minden reggel szembe köpné magát a tükör előtt. Remélem, megkapom a választ, és megszűnik a kognitív disszonanciám.