Egyelőre szó sincs tömeges leépítésekről a cégeknél
A koronavírus-járvány globális gazdaságra gyakorolt hatása nem hasonlítható össze a 2008-as pénzügyi válsággal, ráadásul a következő hetek, hónapok történéseit megjósolni sem lehet.
A koronavírus-járvány globális gazdaságra gyakorolt hatása nem hasonlítható össze a 2008-as pénzügyi válsággal, ráadásul a következő hetek, hónapok történéseit megjósolni sem lehet.

A Magyar Nemzet olvasói 2019 őszén foglalózták le egy veszprémi utazásszervező cég síútját Észak-Olaszországba, majd 2020 februárjában kifizették a fennmaradó összeget is.

Az építőiparnak, a turizmusnak, és a testet érintő szolgáltatást – például fodrász, kozmetika – nyújtó vállalkozásoknak segítséget kell adni.
Megrázza a piacot, hogy a szállásdíjból származó bevételek legalább 40-50 százalékkal zuhannak vissza az elkövetkező hetekben a visszamondott utazások miatt.

A turizmus megtorpanása elsősorban a fővárost érinti, a külföldi turisták száma az elmúlt hetekben ott csökkent legjelentősebben.

A belföldi foglalások közül arányaiban kevesebb (13,2 százalék) került lemondásra, mint a TOP 10 küldőpiacról érkezők esetében, így a belföldi piacot inkább a kivárás jellemzi.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatszáz oldalnyi megszorítás.

A Magyar Nemzet egy új sorozatban belül mutatja be, milyen állapotban is vannak egyes vármegyékben a Tisza Párt legfontosabb bázisaiként emlegetett Tisza-szigetek.

Takács Péter: A tb-rendszer átalakítása miatt vissza fogja tartani a lakosságot, hogy még idejében orvoshoz forduljanak, vagy rendszeresen részt vegyen a szűrővizsgálatokon.

A lemondását nem a karmelita kolostorba kellene vinnie a főpolgármesternek.

„Ritkán jár kétszeres BL-győztes a Külügyminisztériumban!”

A georgiai hatóságok nemzetközi pert indítanak a csatorna ellen.

Drámai és szervezett támadás rázta meg ma reggel Olaszországot.

A magyar könnyűlovassági harci taktikát még az Egyesült Államokban is alkalmazták.

Mély megrendüléssel fogadta a szakma a színész halálhírét.

Jó okkal hozta meg döntését a Magyar Nemzeti Bank.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.