Húsvétkor már hangoltak a hajózási szezonra
A húsvéti hosszú hétvégén 1300-an választották a szabadidő elöltésére a balatoni vízi élményt.
A húsvéti hosszú hétvégén 1300-an választották a szabadidő elöltésére a balatoni vízi élményt.

Nagy-Britanniában már több mint harmincmillió embert oltottak be a koronavírus ellen.
Egy futballsztár szerint diszkrimináció a transzneműek kitiltása a női versenysportból; az Oxfordi Egyetem tanára kiiktatná a tananyagból Mozart és Beethoven „rasszista zeneműveit”. Roger Federer Svájc turisztikai nagykövete lesz; muszlimokról írt vélemén

Húsvét után kiderülhet, működik-e a belépőtesztelés a vendéglátóhelyeken, ami egész Ausztria számára mintát mutathat.

Akik a beruházásokat támadják, az érintett 11 települést, több száz munkahelyet és a térség turizmusát támadják.

A fejlesztéssel egy műszakilag teljesen kontrollált, megfelelő ökonomikus és ökologikus használat valósulhat meg a Fertő tónál.
A balatoni strandok kényelmi szolgáltatásainak bővítésén túl másra is futja a déli partiaknál lényegesen csendesebb, családbarát, északi oldali üdülőhelyeken.

Budapest és a Balaton után az ország harmadik legjelentősebb turisztikai régiójává válhat Tokaj és környéke.

A cégalapítástól kezdve az albérletek piacáig mindenütt éreztette a hatását az elmúlt évben a koronavírus-járvány.

Az Egészségügyi Világszervezet a korlátozások betartására figyelmeztette a spanyolokat, különösen a húsvéti időszakban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Enyhe idővel köszönt be a december.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

Nem minden „garanciális”, amit annak hiszünk.

Ma Franciaország felnőtt lakosságának körülbelül hét százalékát teszik ki a muszlimok, míg 1985-ben ez az arány mindössze 0,5 százalék volt.

Kérdéses kinek kell még mennie a botrány miatt.

Sorsdöntő napok előtt áll Ukrajna.

Önök az internetnek fognak hinni? – kérdezett vissza a Ferencváros trénere.

Szerinte a találkozó olyan volt, mint jégesőben kihajtani egy autómosóból.

Edzője is reagált a válogatott futballista szokatlan módon kapott piros lapjára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.