Visszaköszönnek a balatoni százmillárdok
Az infrastrukturális fejlesztések közül főleg az észak-balatoni vasútvonal villamosítására elkülönített, 27 milliárd forintos beruházás turisztikai hatása jelentős.
Az infrastrukturális fejlesztések közül főleg az észak-balatoni vasútvonal villamosítására elkülönített, 27 milliárd forintos beruházás turisztikai hatása jelentős.

Világszerte a mindennapok részévé, az alapvető személyes igazolványok egyikévé válik a vakcinaútlevél, legalábbis az utazások, szabadidős programok terén.

Akár utazási boom is kialakulhat a várva várt piacnyitás után, amelynek az idő előrehaladtával mind nagyobb lesz a tétje.

A márciusi első körben a turisztika, a vendéglátás, a kultúra és a sport területén működő cégek igényelhetik a pénzt. Később bővül a kör.

Míg a kormány jelentős segítséget nyújtott a turizmusnak és a vendéglátásnak, Karácsony szerint magára hagyták az ágazatot.

Az édes pesti éjszaka világhíre könnyen és hamar véget ért, amiért a koronavírus tehető felelőssé.

A belföld marad a külföld: a tavalyi érdeklődést már most, és várhatóan a forgalmat is meghaladja az újrainduló ágazat 2021-es teljesítménye.

Varga Mihály: 2024-ig százötvenmilliárd forint támogatást nyújtunk a programhoz.

Az idegenforgalmi marketinget, a vendégek barátságos fogadását és tájékoztatását szolgáló irodákban évente 1,8 millió turista fordul meg.

Február második hetében a szakmai szervezetek közös levélben szólították meg a kormányfőt, hogy további piacösztönző intézkedéseket kezdeményezzenek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Enyhe idővel köszönt be a december.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

Nem minden „garanciális”, amit annak hiszünk.

Ma Franciaország felnőtt lakosságának körülbelül hét százalékát teszik ki a muszlimok, míg 1985-ben ez az arány mindössze 0,5 százalék volt.

Kérdéses kinek kell még mennie a botrány miatt.

Sorsdöntő napok előtt áll Ukrajna.

Önök az internetnek fognak hinni? – kérdezett vissza a Ferencváros trénere.

Szerinte a találkozó olyan volt, mint jégesőben kihajtani egy autómosóból.

Edzője is reagált a válogatott futballista szokatlan módon kapott piros lapjára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.