időjárás 17°C Vendel 2021. October 20.
logo

Vissza a dzsungelbe

Terján Nóra
2021.06.15. 08:52
Vissza a dzsungelbe

Szombat este egy fővárosi tetőteraszon. Hideg italok, lágy ütemek, az élet egy pillanatra nagyon könnyednek tűnik. Budapest textúrája néhol durva, szemcsés, másutt viszont kifejezetten selymes, ahogy a nap éles, meleg vöröses-aranysárgás fényekkel kísérve lebukik a háztetők mögé. Ezeket a helyeket a könnyen eladható életérzések és koccintások miatt szeretjük, a város felett lebegve pedig egy közepes este is jobb lesz egy fokkal. A csigalassúsággal érkező, párás nyár kéz a kézben ül a pultnál a remélt és oly rég áhított védettséggel, mert bizony kérem, túl vagyunk. Túl kisebb-nagyobb hullámokon, az izoláció, a magány, az összezártság, a hiány és a gyász megpróbáltatásain, most pedig valahogy próbálunk visszatalálni saját magunkhoz, a hétköznapjainkhoz. Először a teraszokra merészkedtünk ki, majd az éttermek, bárok és klubok is lassacskán megteltek nevetéssel és tétova bólogatással a négynegyedes basszusokra.

Végül pedig lassan, de biztosan újra beleszövődik a belváros alapzajába a gurulós bőröndök csattogása a macskakövön, és velük együtt a kultúránkra, vagyis a (számukra) nevetségesen olcsó alkoholos italainkra szomjas fapados bulituristák hordái. Először olyanok lesznek, mint a fogságban eltöltött hosszú hónapok után vadonba visszaeresztett csimpánzok: kóstolgatják a szabadság minden irányból érkező feromonjait, szemük még bizonytalanul, hunyorogva vizslatja a lehetőségeket – ezt most tényleg szabad? Félszegen nevetgélnek a Szimpla Kert előtt, elviteles poharaikat szorongatva. Egy kis fáziskéséssel aztán, ahogy a majmok is hamar visszaszoknak a dzsungelbe, és nemsokára már önfeledten dobálják egymást ürülékükkel, az emlegetett buliturista is hamar egyre magabiztosabb lesz a Gozsdu udvar fél kilométeres vonzáskörzetében. Újra megtalálják hangjukat, és persze úgy lesznek felöltözve, mint egy középsős óvodáscsoport farsangkor, de a rózsaszín tütüs balerinák és tiarás hercegnők és unikornisok az éjszakában kiváltképp mindig szőrös, harmincas férfiak.

Szerényi Gábor rajza

A technológiai fejlődés és a gazdasági növekedés a világ szerencsésebbiknek nevezett felén torz jólétet hozott el. Az emberek jó része túlhajtott, a munka-pihenés-közösségi élet aránya pedig egyáltalán nincs egyensúlyban. Az igény adott: el kell utazzunk, lehetőleg minél messzebbre és minél többször, hogy kipihenjük a munka világának fáradalmait. Nem azért, hogy felfedezzünk, elmélyedjünk más kultúrákban, hanem, hogy messze otthonainktól ki tudjunk kapcsolni. Ha ezt megtehetjük, akkor ideálisnak tartjuk az életszínvonalunkat, azzal viszont már nem igazán foglalkozunk, hogy mindez globálisan nézve ökológiailag mennyire pusztító és valljuk be, igazságtalan. A koronavírus által rövid időre felfüggesztett tömegturizmus olyan infrastruktúrára épül, amelynek csaknem minden eleme fenntarthatatlan. Elég, ha csak a folyamatban Budapestet néhány lépéssel megelőző Barcelonára gondolunk, ahol a helyiek a turizmust nevezték meg a város fő problémájának, előrébb sorolva azt még a munkanélküliségnél is. A közterek használhatatlanná váltak az egymást taposó, szelfiző csordáktól, a szolgáltatások, a lakbérek és az ingatlanárak az egekbe szöktek, nehezítve a helyiek megélhetését és lakhatását, és akkor a zajról, szemetelésről még nem is beszéltünk. Hasonló cipőben járt Amszterdam, Velence és persze hőn szeretett fővárosunk is, de a világ megannyi más pontján Balitól a Galápagos-szigetekig óriási gondot okoznak a környezetre fittyet hányó, beszorult gőzt kiereszteni vágyó utazók.

Eljutottunk odáig, hogy bizony a turizmus fenti formája rengeteg szenvedést és kárt okoz, nem „csupán” az ökoszisztémának, de embertársainknak is. Az év egyik kínzó kérdése tehát, hogy vajon tényleg vissza akarunk-e térni ehhez a bizonyítottan rossz gyakorlathoz. Sajnos olybá tűnik, hogy a népesség zömének nem volt elég figyelmeztetés az elmúlt másfél év. Az evolúciós szempontból még mindig törzsi szinten gondolkodó ember számára fontosabb az, hogy neki jó legyen, azaz, hogy márpedig neki joga van felülni egy repülőre, sőt ez jár neki, még ha ezzel rossz társadalmi/gazdasági/ökológiai folyamatokat idéz is elő a tágabban vett környezetében. Ilyen módon utazni mondjuk nem annyira jog, mint inkább lehetőség, legalábbis egyelőre. Lehet vele élni felelősségünk teljes tudatában, de gondoljunk csak bele: mennyivel jobb lenne máshogy csinálni mostantól! Egy következő szintre lépni: a minőséget helyezni a mennyiség elé, tudatosabbá válni, másképp dolgozni, másképp kikapcsolni. Hiszen mire volt jó ez a kívülről kikényszerített befelé fordulás, ha nem hasonló döntések megfogalmazására?

Ezek is érdekelhetik