Orosz–ukrán háború: valósággá vált az ukránok legnagyobb rémálma
Az ukránok attól tartanak, hogy máris kifogytak a lőszerekből – és az időből.
Az ukránok attól tartanak, hogy máris kifogytak a lőszerekből – és az időből.

Az orosz hadsereg drónokkal és rakétákkal támadta újévkor az ukrán haderőket.

A párt frakcióvezetője arról beszélt, hogy a tagság elnyerése előtt más országok sem teljesítették maradéktalanul a feltételeket.

Az orosz támadást egy ukrán támadás előzte meg.

A politikus szerint itt az ideje, hogy megállítsa a Nyugat Putyint.

A brit miniszterelnöknek már nem olyan fontos Ukrajna.

Teljesen meghökkentő, hogy az egész világ együtt bolondul meg és kíván vért.

Harangozó Tamás a beszédében még a kommunizmus áldozatainak is odaszúrt egyet.

Az ukrán légvédelmi rendszer eltévedt rakétái felelősek a civilek haláláért az oroszok szerint.

Az ukrajnai harctéren kialakult helyzetről és a nyugati országok támogatásának kilátásairól egyeztetettek telefonon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.