A béke több, mint a háború vége
Az ukrajnai háború sok ezer fiatal áldozata azt érezhette, mint a világháború haldokló katonája: „Pedig jó lett volna még egy kicsit élni!” Az ő félbeszakadt életük súlyos érv a béke mellett.
Az ukrajnai háború sok ezer fiatal áldozata azt érezhette, mint a világháború haldokló katonája: „Pedig jó lett volna még egy kicsit élni!” Az ő félbeszakadt életük súlyos érv a béke mellett.

A következő évtizedekben a háborúnál is pusztítóbb hatása lesz az életünkre a körvonalazódó új katonai, politikai és nem utolsósorban gazdasági világrend.

Bahmut nem Sztálingrád. Bármi lesz a harc végkimenetele, nincs döntő fordulat. Ukrajna egyelőre nem kapitulál, Oroszország pedig pláne nem.

Az ukrán gabona behozatalát korlátozó megoldásokat szorgalmazzák az Ukrajnával szomszédos országok.

A Star Wars főszereplőjét az ukrajnai háború a lázadók küzdelmére emlékezteti a Birodalom ellen.

Ukrajnába küldik a leharcolt fegyvereket az észtek, és vadonatúj anyagot vásárolnak maguknak, amit ráadásul az uniós tagállamok által befizetett közös pénzből finanszíroznak.

Így venné rá Kijev Magyarországot arra, hogy ne vásároljon orosz olajat.

Úgy tűnik, hogy Romániában is anyagi akadályokba ütközik az Ukrajna-szimpátia kiteljesedése.

Az Európai Parlament és kilenc uniós tagállam szintén támogatja az eljárást.

Az ukrán vezetés az orosz taktikai atomfegyverek tervezett belaruszi állomásoztatásával indokolta a kérést.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Yusuf Tuggar nigériai külügyminiszter a helyi ChannelsTV televíziónak elmondta: kétszer konzultált az ügyben telefonon Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője elrendelte az ország rakéta- és tüzérségi gyártásának modernizálását.

A magyar gasztroforradalmat Csíki Sándor találóan nevezte palotaforradalomnak, hiszen a vendéglátóipari egységeknek legfeljebb egy ezrelékét érintette.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.