Volodimir Zelenszkij, az ukránok izgága elnöke valamiért nem kedvel bennünket, magyarokat. Ennek már többféle formában adta jelét, és ha jól belegondolunk, van is oka a haragra. Amióta Oroszországgal hadakozik, azóta ömlenek országába a nyugati fegyverek és lőszerek, és csak mi nem támogatjuk a háború elnyújtását, azt, hogy jobb sorsra érdemes ukránok további ezrei és tízezrei essenek el a fronton.
Márpedig
Zelenszkij felfogása szerint csakis a katonai erőfeszítések támogatása tekinthető baráti magatartásnak. Az elnök úr ugyanis csak azoknak hálás, azoknak a kegyeit keresi, akik a dollár- és eurómilliárdok mellett fegyvereket – lehetőleg a legkorszerűbbeket – szállítanak neki.
Azt persze értjük, hogy az USA és Nyugat-Európa balliberális vezetésének nem drága az ukránok élete és vére, de fel nem fogható, hogy miért nem drága az ukrán elnöknek. Nem kell különösebb szakértelem annak megállapításához, hogy minél tovább tart egy háború, annál több az emberáldozat.
Magyarország eddig „csak” ukrán menekültek százezreit segítette (akár továbbutazáshoz, akár letelepedéshez), és számos formában nyújtott humanitárius támogatást Ukrajnának. Ezek viszonzásaként goromba bírálatokat és rágalmakat kaptunk. Mivel a magyar külpolitika nem hajlandó letérni az általa helyesnek és célravezetőnek tartott útról, Zelenszkij bekeményített, és elzárta a Barátság kőolajvezeték csapját.
Orosz adatok szerint az ukrán döntéssel havi egymillió-egyszázezer hordó olajjal kevesebb érkezik Magyarországra és Szlovákiába.
Ez már valóban durva lépés volt, különösen ha figyelembe vesszük azt az egyszerű tényt, hogy hazánk tagja az EU-nak és a NATO-nak, míg Ukrajna egyiknek sem. Az ember azt gondolná, hogy az európai szövetségi rendszerekben létezik a tagországok közötti szolidaritás, az egymás melletti kiállás. Erről azonban szó sincs. Amióta uniós ország vagyunk, ennek többnyire az ellenkezőjét tapasztaljuk. Ukrajna vonatkozásában a tagországok többségének vezetői egymással versengve igyekeznek megfelelni az USA elvárásainak és Zelenszkij arcátlan követelőzéseinek.
Magyarország 1100 éves európai történelme során eleget háborúzott. A magyarok pontosan tudják, mit jelent a fegyverforgatás, a túlerővel szembeni hősi helytállás, a honvédelem. Elődeink küzdelmeiből és szenvedéseiből sokat tanultunk, ha kellett, a passzív ellenállást választottuk, és persze megtanultuk becsülni a békét.
Ukrajna nagy kiterjedésű, fiatal ország. Nyugati részeinek helyén volt egykor a Halicsi Fejedelemség és a Kijevi Nagyfejedelemség (Rusz). Mint tudjuk, az Árpád-korban Magyarország már létezett, Ukrajna még nem. Tardy Lajos, a kiváló művelődéstörténész Régi magyar követjárások Keleten című könyvében (Budapest, 1983) írta:
Sokat mond szempontunkból az az adománylevél, amelyet IV. Béla adott ki 1251-ben a Bánó család egyik tagjának. Bánó Gyármán, »mint oroszországi követünk hűséges szolgálatokat tett« (ami az állandó tatárveszedelem korszakában éppenséggel nem jelentett könnyű feladatot) és ezért a király rendkívül tetemes birtokadományozásban részesíti, azzal a meghagyással, hogy Bánó Gyármán vagy utódai, valahányszor az szükséges lesz, továbbra is hűségesen tartozzanak szolgálni oroszországi követségben.
A királyi oklevél rögzítette, hogy az uralkodó a komlósi illetőségű Germanus (Gyármán) újvári szervilist, Wysobur fiát, a Danyiil Romanovics halicsi fejedelemnél (1211−1213, 1238−1264) tett követi szolgálataiért az újvári szentkirály-jobbágyfiak közé emeli. A tatár–mongol uralom idején Danyiil megpróbált létrehozni egy mongolellenes szövetséget. Ennek érdekében tárgyalt a magyarokkal, a lengyelekkel és a litvánokkal is. 1250-ben IV. Béla és Danyiil Romanovics Zólyomban megkötötték a tatárok elleni szövetséget. Ezt megerősítették azzal is, hogy Béla király feleségül adta Konstancia nevű leányát a fejedelem másodszülött fiához, Levhez. Nos, ez volt az a szövetségkötés, amelyet Gyármán követjárása készített elő.
A fejedelem fia, Lev (Leó) azért is nevezetes személy, mert róla kapta a nevét Lviv, másként Lemberg, míg a lengyelek számára Lwów. A mai Ukrajna területén fekvő város történelme során a halics-vlagyimiri orosz fejedelemséghez, Lengyelországhoz és a Szovjetunióhoz is tartozott, de német fennhatóság alatt is állt. Névadójának a felesége tehát magyar királylány volt, ami az egykori szövetségkötésre is emlékeztet bennünket. Igaz, Ukrajna akkor nem létezett, de az ukránok elődei talán élhettek ott is, ezért ma sem ártana emlékezni arra, hogy az ott élők és a magyarok már ismerték a békés egymás mellett élés fogalmát.
Zelenszkij ma neheztel Orbán Viktor miniszterelnökre a békemissziós tárgyalásai miatt. Pedig példát vehetne Danyiil Romanovics fejedelemről, aki sokkal bölcsebben vezette országát, mint ő most Ukrajnát.
A szerző író, újságíró
