A Kreml szóvivőjét kérdezték Ferenc pápa tűzszüneti javaslatáról
Az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnöke ezúttal is megosztotta a nyilvánossággal Ferenc pápa szavait.
Az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnöke ezúttal is megosztotta a nyilvánossággal Ferenc pápa szavait.

78 év után itt az ideje, hogy az amerikai katonák hazatérjenek – mondta a baloldali politikus.

Az ukrán sikerek hangsúlyozása után arról adtak ki jelentést, hogy Bahmut hamarosan eleshet.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, hogy az Európai Unióban magányos a magyar békevágy, de a józan észnek előbb vagy utóbb érvényre kell jutnia.

Titkos amerikai és NATO-terveket részletező dokumentumok jelentek meg a Twitteren és a Telegramon.

Idén január 4-én Vitalij Merinov még az ismert ukrán náci vezető, Sztepan Bandera képével fotózkodott.

Az ukrán erők által megcélzott álomtípus kihívások elé állíthatja a fenntartóit.

Az államtitkár kiemelte: azért blokkolják Ukrajna EU-s és NATO integrációját, mert 2015 óta folyamatosan elvették a magyar nemzeti közösség már meglévő, szerzett jogait.

„Légvédelmi rendszerek hárítják el a drónok és sorozatvetők záporát a létesítmény ellen” – hangoztatták az orosz hatóságok.

„Oroszország újra akarja építeni befolyási övezetét, és Ukrajna erős ellenállást mutat” – magyarázta a lengyel államfő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

Az elemző emlékeztetett: Magyar Péter korábban maga is kijelentette, hogy sem 2018-ban, sem 2022-ben nem történt csalás.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

A fűtési nehézségekkel küzdők aránya Magyarországon a legalacsonyabb, öt százalék.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.

Kellemetlen a tiszás Kármán Andrásnak, hogy az ellenzéki párt egykori egyházügyi vezetője kitálalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.