Keleten a helyzet változatlan – megrekedtek a frontvonalak
Lassú, felőrlő csata dúl a kelet-ukrajnai frontvonalon egy évvel a háború kitörése után.
Lassú, felőrlő csata dúl a kelet-ukrajnai frontvonalon egy évvel a háború kitörése után.
Előzőleg az ukránok irtották az oroszokat, most fordult a kocka. Mit mondhatnánk minderről Magyarországon? Egyáltalán szükséges-e bármit mondanunk?
Magyarország arra szólítja fel a nemzetközi közösséget, hogy végre az emberi életek megmentésére, vagyis a mielőbbi békére összpontosítson Ukrajnában – hangsúlyozta a külügyminiszter.
Rosonczy-Kovács Mihály, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója szerint a magyar államfő a legfelsőbb szinteken is világossá teheti a magyar álláspontot.
Fekete keddjük volt tegnap azoknak, akik reménykedtek, hogy belátható időn belül véget érhet az egy éve tartó háború. De sem Biden, sem Putyin beszéde nem erre utal.
Balatonfüreden tanácskoznak a kormánypártok politikusai.
Egy népszerű slágerrel kampányolnak a béke mellett az ismert hazai médiaszemélyiségek.
Becslések szerint több mint 1600 milliárd dollár kiesést okozhatott az ukrajnai háború tavaly a világgazdaságban.
Nem áthalad az országon, hanem itt ragad az ukrán gabona, ami leállította a belpiaci gabonakereskedelmet és letörte az árakat.
A nyugati fegyverszállító dilivonat a végtelenségig elnyújthatja az öldöklést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az esemény programjában hat nagyjátékfilm szerepel.
Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes az érdemi kivizsgálására – jelentette be szombaton a moszkvai külügyi szóvivő.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Öngyilkos kalandba küldik az amerikaiak és a britek Európát, mondja az orosz külügyminiszter.
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Gyomorforgató részéletek derültek ki az ügyről.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.