A filantróp hullazsákjai
A sorosi világkép és világrend már 1993-ban megfogalmazódott, most beteljesül Ukrajnában.
A sorosi világkép és világrend már 1993-ban megfogalmazódott, most beteljesül Ukrajnában.
Az orosz–ukrán háború első évfordulóján Kárpátalja magyarságának helyzetét vizsgáltuk meg. Az egyre súlyosabb jogfosztó intézkedések megrendíthetik az őshonos lakosság jövőjét.
Az MSZP társelnöke szerint hamis váddal illetik az ellenzéket.
A 2021-es csapatmozgások és a diplomáciai üzengetések előzték meg a háború kitörését.
A lapunk által megkérdezett szakértők szerint nem várható áttörés a háborúban.
Kovály Katalin elmondta lapunknak: főleg a fiatalok hagyták el szülőföldjüket a háború kezdete óta.
Lassú, felőrlő csata dúl a kelet-ukrajnai frontvonalon egy évvel a háború kitörése után.
Előzőleg az ukránok irtották az oroszokat, most fordult a kocka. Mit mondhatnánk minderről Magyarországon? Egyáltalán szükséges-e bármit mondanunk?
Magyarország arra szólítja fel a nemzetközi közösséget, hogy végre az emberi életek megmentésére, vagyis a mielőbbi békére összpontosítson Ukrajnában – hangsúlyozta a külügyminiszter.
Rosonczy-Kovács Mihály, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója szerint a magyar államfő a legfelsőbb szinteken is világossá teheti a magyar álláspontot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új finanszírozási forrás a nemzetgazdaságban: a tőke.
Hansi Flick alakulata ott lépett pályára, ahol a Barcelona második csapata és a női együttese szokott.
Tíz terrorcselekményt akadályoztak meg a választási helyiségekben.
A román hatóságuk szerint ötven percig tartózkodott a légterükben egy drón.
A dokumentum részletes lépéseket vázol fel.
Ukrajna kész megosztani az orosz drónok elhárításával kapcsolatos tapasztalatait a NATO-val.
A Harcosok Klubjában énekelt az építési és közlekedési miniszter.
A dokumentum részletes lépéseket vázol fel.
Ukrajna kész megosztani az orosz drónok elhárításával kapcsolatos tapasztalatait a NATO-val.
A Harcosok Klubjában énekelt az építési és közlekedési miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.