Kiskorúak szexuális kizsákmányolása
Amerikai igazságügyi kutatás támasztja alá a magyar gyermekvédelmi rendelkezéseket.
Amerikai igazságügyi kutatás támasztja alá a magyar gyermekvédelmi rendelkezéseket.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) szerint extrém szegénységben napi 1,90 dollárból vagy annál kevesebből kell élniük a családoknak.
A Magyar Cserkészszövetség a Cserkészkuckó nevű kezdeményezésével segít a menekültként hazánkba érkező gyermekeknek és fiataloknak, valamint hatékony segítséget nyújt a szülőknek is.
Az ENSZ szakosított szerve értékelése szerint.
A közel negyvenmilliárd forintnyi összeg már az UNICEF számláján van, az ukrajnai menekült gyermekek támogatására fordítják.
A szervezet közleménye szerint a kormány nem biztosítja az alapvető szolgáltatásokat.
Egy új jelentés szerint jelentős összegekkel támogatja az ENSZ speciális jelentéstevőit a Soros-alapítvány.
Új jelenség a fiatalkorúak tanárokkal szemben megnyilvánuló, akár büntetőjogi vagy polgári jogi kategóriát jelentő agressziója.
A gyermekjogi szervezet állítása szerint a képi és videó anyagok elérhetőségének korhatárát felül kell vizsgálni.
Jövő év végéig még ötvenmillió gyermeket küldhetnek munkába a szociális nehézségek miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A videót egy informátor készítette, aki állítólag maga is felszólalt volna az eseményen.
A Tisza Párt elnöke üzenetet is kapott.
A helyzet egyre romlik Erzsébetvárosban.
Magyar Péter emberei az erdélyi magyarság vezetőit gázkamrát működtető zsidókhoz hasonlították.
Komoly nukleáris kockázatra figyelmeztet a NAÜ.
A voksolás eredménye szerint az ellenzéki ANO a szavazatok 34,51 százalékát szerezte meg.
A demokraták igyekeznek akadályozni az elnök rendcsinálási törekvéseit.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
Számos legenda fűződik a középkor legtitokzatosabb lovagrendjéhez.
"Our patriot friends, Georgian Dream (GD), won first place by a landslide in the municipal elections. Bravo!" wrote Peter Szijjarto.
A Tisza Párt adót emelne egy választási győzelem esetén, a kormány erről kéri ki a magyarok véleményét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.