Orbán Viktor a legnagyobb európai iparvállalatok vezetőivel tárgyalt
Számba vették a legfontosabb ipari szereplők javaslatait.
Számba vették a legfontosabb ipari szereplők javaslatait.
Nincs kompromisszum és meghátrálás, hazánknak a konfliktust is vállalnia kell a háború elkerüléséért – szögezte le a miniszterelnök politikai igazgatója.
Varga Mihály: Hangsúlyt fordítunk majd az uniós versenyképességi és demográfiai kihívásokra is.
Magyarország idén második alkalommal tölti be az Európai Unió tanácsának soros elnökségét.
Szijjártó Péter: Teljes a közép-európai támogatás a magyar EU-elnökség bővítési politikája mellett.
A szlovén fővárosba utazott a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Instead of intolerance, a culture of dialogue and tolerance must be created.
Intolerancia helyett a párbeszéd és a tolerancia kultúráját kell megteremteni.
Az Európai Uniót visszaterelhetjük a helyes útra, amelyet alapító atyái megálmodtak.
Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint az EP-ben a jobboldali erők erősödni fognak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Vörösök mellett az Arsenal és a Newcastle is a legjobb négy közé jutott a ligakupában.
Kulcskérdés az, hogy egy nemzetiségi közösség meg tudja-e élni a nemzetiségi létének az alapját adó értékeket.
Azonban nem jutott messzire.
A vizsgálóbizottság felállítását Dömötör Csaba Európai Parlamenti képviselő jelentette be Strasbourgban.
Mindent meg kell adni, amit csak tudunk – mondta a NATO főtitkára Brüsszelben.
A lány az apjához került, aki „helyrehozná” gyermekét.
Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke a külföldi katonai attaséknak tartott beszédében erről.
A Liverpool a Southampton otthonában lép pályára szerdán a ligakupa negyeddöntőjében.
Ukrajnában mindennapossá váltak a katonatemetések, a katonaparcellák városnyi méretűek.
Az Európai Bizottság volt igazságügyi biztosa havi 12 629 eurós nyugdíjat kap.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.