A kettős mérce világos jele az Európai Bizottság szereptévesztésének

A soros elnök Magyarország, de miről szól majd a brüsszeli ősz?

Forrás: Világgazdaság2024. 08. 25. 21:29
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Arra számítok, hogy a júliusi kezdéskor kijelölt prioritások maradnak a fókuszban” – nyilatkozta Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője, akit a Világgazdaság arról kérdezett, hogy az EU soros elnöksége kapcsán milyen prioritásokra számít a kormány által megfogalmazott témák közül, azaz előreláthatóan mely témák lehetnek a fókuszban.

Ezek közül is az európai versenyképességet várom a legjelentősebb témák közé, hiszen ez egy olyan ügy, amely minden tagállam számára egyaránt fontos és aktuális

– tette hozzá a vezető elemző. Szikra Levente hangsúlyozta: Európa jelenleg veszít relatív előnyéből a világ más térségeivel szemben, gazdasági súlya csökkenőben van, míg politikailag már jó ideje megkerülhető. „Ezen változtatni kell, és ennek egyik kulcseleme a gazdasági erő és versenyképesség kérdése. Emellett persze a migráció és a háború kihívásai is napirenden lesznek majd várhatóan” – hangsúlyozta.

Kérdés, hogy mi határozhatja meg a prioritásokat, előreláthatóan mennyire lesz a kormánynak mozgástere, változhat-e ez a soros elnökség időszaka alatt. „A soros elnökség elsősorban arra alkalmas, hogy az érintett tagállam meghatározza a miniszteri tanácsülések napirendjét, valamint informális befolyást gyakoroljon a döntésekre az előkészítés során” – mutatott rá Szikra Levente. Mint kifejtette, a prioritások meghatározása ezért szinte teljes egészében a soros elnökséget betöltő állam kormányának joga, ebben a tekintetben széles a mozgástér.

A korlátot a többségi szavazások jelentik, hiszen ott már nincs jelentősége, hogy ki ül az elnöki pulpituson. Itt tehát nagy jelentősége van az informális tárgyalásokon történő érdekérvényesítésnek

– emelte ki.

A soros elnökség nem egy bizottsági hely, hanem egy egészen más pozíció és helyzet, kérdés tehát az is, mennyire működhet a sokat emlegetett bojkott a soros elnökség alatt Magyarországgal szemben, illetve hogyan lehet felkészülni az ezzel kapcsolatos lépésekre. A bojkott egyrészről felháborító – mondta a vezető elemző –, hiszen az Európai Bizottság kötelessége az, hogy az uniós jog talaján állva együttműködjön minden tagállammal.

Az, hogy ennek ellenére ilyen kettős mércét láthatunk, világos jele a brüsszeli testület szereptévesztésének

– hangsúlyozta. Ugyanakkor másrészről túlértékelni sem érdemes ezt, hiszen az Európai Bizottság más módon – biztosok helyett középvezetőkkel – részt vesz a munkában, így amit látunk, az inkább egy médiahack – jegyezte meg.

Ettől még kárt okoz az unió számára, hiszen aláássa az intézményeinek komolyanvehetőségét, de ezzel együtt is a munka rendben folyik, az elnökség sikere nem ezen fog múlni

– vélekedett Szikra Levente. 

Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.