Gyertyafényben
A budapesti emberek 1956 decemberében, vert helyzetben is tudtak ünnepelni.
A budapesti emberek 1956 decemberében, vert helyzetben is tudtak ünnepelni.

Mit tesz Karácsony Gergely és a többi panaszkodó ellenzéki polgármester? Ma éjszaka lekapcsolják az ünnepi díszkivilágítást.

A legtöbb családban nem a korábban megszokott hagyományok szerint ünneplik idén a karácsonyt.

Adventi koszorút, gyertyákat tesznek ki, illetve karácsonyfát állítanak azért, hogy szebbé varázsolják a pácienseknek az ünnepi időszakot.

Dacolva a rohanó világgal.

Léna tart fiatalon! Állandóan figyelni kell rá, igazi cserfes kislány, amit nagyon szeretek – mondja az Omega frontembere.

Igyekszünk megszökni a pandémia okozta bezártságtól, egyre terjed a „karácsonyba menekülés” jelensége.

A mostani helyzetben kiváltképp igaz, hogy az egészségünk megőrzése mindennél fontosabb.

Benkő Nóra, a Városmajori Szabadtéri Színpad ügyvezetője egy virtuális egészségcsomagot tett a karácsonyfára.

Valóságosabb életet élhetnénk, ha komolyan vennénk, amit világosabb pillanatainkban megértünk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Megrongálódtak a termelő létesítmények, a fő- és elosztó hálózatok Kijevben, valamint egyéb régiók mellett Vinnyicában, Dnyipropetrovszkban, Odesszában és Harkivban is.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.