Az örök élet tudatában újjászületett, megelégedett emberek lehetünk
Steinbach József püspök szerint fontos, hogy a húsvét ne szakadjon el a keresztény gyökerétől, az örök élet tudatában megelégedett emberek lehetünk.
Steinbach József püspök szerint fontos, hogy a húsvét ne szakadjon el a keresztény gyökerétől, az örök élet tudatában megelégedett emberek lehetünk.

Az idei már a második évünk, hogy a koronavírus-járvány miatt „otthon maradós” lesz a húsvét.
A kormány ad iránymutatást arra, miként lehet élni a tradicionális tavaszköszöntő vagy vallási hátterű húsvéti szokásokkal, például a locsolkodással.

Egy évtized alatt lebontottuk a posztkommunizmust, szuverenitásunkért azonban ma is ’48 szellemében kell megküzdenünk.

A győzelemhez ma is szükség van arra a hitre, elszántságra és közös akaratra, ami a márciusi ifjakat sikeressé tette.

Március 15-e közös ünnepünk, de már rég nem mind együtt ünnepeljük. Meghaladható ez valaha?

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából miniszteri művészeti kitüntetéseket ítélt oda.

Mit jelent a szabadság? Sokféle felfogása és megfogalmazása létezik. Fővárosi fideszes politikusok vallanak erről a közölt rövid videóban.

Ez az egyszerű, szerény ünnep az évszázadok során Róma legnagyobb ünnepévé nőtte ki magát.

Az AdventBazilika szervezői gyönyörű drónfelvétellel búcsúznak az óesztendőtől és kívánnak mindenkinek boldog új évet!




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.