A fővárosba várják a magyarokat az ország születésnapján
Szent István napjára gigantikus tűzijátékkal és négynapos programsorozattal készül a kormány.
Szent István napjára gigantikus tűzijátékkal és négynapos programsorozattal készül a kormány.

Márciusban és októberben kell majd szombaton ledolgozni egy-egy munkanapot. Jövőre pünkösd mellett karácsony másnapja is egy hétfővel toldja meg a hétvégét.

A Kossuth-díjas szobrászművész Péliföldszentkereszten készíti el Magyarország első nagyszabású örömútját. A stációk domborműveiről, az örömúttal járó szemléletváltásról beszélgettünk.

A Nemzet művésze április 15-én lett 87 éves, igazi vadászünnepségen emlékeztek meg a jeles alkalomról.

Miért eszünk húsvétkor bárányt és sonkát? Miért „kötelező” ilyenkor főtt tojással kínálni a vendégeket?

Letartóztattak öt szélsőséges muszlim nőt Béziers-ben, mert fel akartak robbantani egy katolikus templomot.
A mai napon a Magyarországot megszálló erők 44 éven keresztül ünnepeltették az ország elfoglalását.

A krisztusi út követése nem feltétlenül jelent túlvilági extravaganciát. Jelenthet egy tisztességgel végigcsinált munkanapot is: fölkelek, megszeretgetem a családom, elvégzem a munkám.

Hagyományőrző kultuszainknak, rítusainknak már csak a formális kellékei maradtak meg.

Továbbra is a járványügyi intézkedések betartását kéri a kormány. Nincs lazítás, az oltások viszont az ünnep alatt is folytatódnak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.